Ha a falu hódítja meg a várost

A kötet Hargita és Kovászna megye településeinek a múlt rendszerben történt erőteljes fejlesztéséről szól. Már az 1960-as években léteztek olyan országos „szisztematizációs” tervek, amelyek az ország urbanizálást tűzték ki célul, de „a csinált városok korszaka” igazából az 1968-as megyésítést követően kezdődött el. Ennek négy nagyobb pillérét, fázisát vizsgálja tanulmányában a szerző. Először is az erőteljes iparosítást indították el, ezután következett az urbanizáció, vagyis a lakótelepek, tömbháznegyedek kiépítése, majd a különböző népünnepélyek szervezésével próbálták összekovácsolni a felduzzasztott lakosságot, végül az oktatás teljes körű átstrukturálásával a nyelvi különbségeket is meg szerették volna szüntetni. 

Csinált városok

„Legjobban a rurbanizáció fogalommal lehet megragadni, azt ami Székelyföldön a fejlesztések címén történt a huszadik század második felében. Tudjuk, hogy jelenleg európai normatív szabály az, hogy csak egy olyan települést nyilvánítanak városnak, amelynek legalább 10 ezer lakója van. Ezt az elvet a Román Szocialista Köztársaságra modernizációs törekvései teljesen mellőzték, a városok létrehozásánál két szempontot vettek figyelembe. Egyfelől arra törekedtek, hogy minden új megyének legyen legalább nyolc-kilenc városa, továbbá a későbbiekben sem a lakosság száma volt a mérvadó, hanem az iparosítás lehetőségeit vették figyelembe. Így történhetett meg, hogy Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, Csíkszentdomokos nem lett város, de a rézkitermelést felerősítve a szomszédos Balánbányát azzá fejlesztették, vagy üdülővárossá nyilvánították Tusnádfürdőt, mely település az ezret alig meghaladó lakosságával az ország legkisebb városi státussal rendelkező helysége lett” – részletezte honlapunknak Demeter Csanád.

Lakótelepi életmód

Azt is megtudtuk tőle, hogy a tömbháznegyedek létesítésénél a településfejlesztési terv készítői francia modellt alkalmaztak, de nem tudták az eredeti elképzeléseket követni. Nem voltak eléggé minőségi épületek az újonnan felhúzott tömbházak. Sőt, sokszor maguk a beköltözők kellett befejezzék a lakásokat (vakolás, meszelés, ajtók és ablakkeretek festése). Az indokolatlanul sürgetett tervgazdaság végül létrehozta a betonelemekből készített tömbházakat, elsők között Csíkszeredában húztak fel ilyen épületeket. A főként vidékről érkező új telepesek idegennek érezték ezt az új környezetet, levéltári kutatásai alapján a szerző arra a következtetésre jutott, hogy az új lakók beilleszkedési gondokkal küszködtek. Sokan alkoholisták lettek, a tömbházakban gondot jelentett a rendfenntartás. A friss telepesek sokszor nem mondtak le régi életmódjukról, gazdálkodtak és munkába is jártak, ez a kétlaki életmód, a rohanás sokszor tönkretette a családi harmóniát. A vidéki létmódjuk abban is megmutatkozott, hogy lakásukat is sokszor a falusi házhoz hasonlóan rendezték be. Demeter kifejtette, hogy a betelepítési politikák az etnikai arány megváltoztatását is célozták. Erre a legfőbb bizonyíték Balánbánya, az újonnan létesített bányászvárost elrománosították, de a magyar megyék megyeszékhelyeire is jelentős számú román lakosság érkezett, a nyolcvanas évek végére már köreikből választották a kommunista párt helyi vezetőit, illetve belőlük faragtak gyárigazgatókat is.

Népünnepélyekkel próbálták megoldani a beilleszkedést

A kommunista vezetés semmit sem akart a véletlenre bízni, az új városlakókat népünnepélyek segítségével akarta egybekovácsolni – vázolta fel a következő lépést Demeter. Ilyen volt a szentegyházi Nárciszfesztivál vagy a Tavasz a Hargitán. Az utóbbit általában pünkösdkor tartották, hogy kevesebben menjenek a csíksomlyói búcsúra. Levéltári iratok tanúskodnak arról, hogy sok volt a propagandafelelős vagy agitátor, akik azt a feladatot kapták, hogy minél több embert győzzenek meg: vegyen részt ezeken az ünnepségeken.   

A magyar oktatás elsorvasztása

Mindenben a homogenizálásra törekedtek, az utolsó lépés az lett volna, hogy a tanítás is román nyelven legyen. A nyolcvanas években a magyar tanítókat, tanárokat román vidékre helyezték, ide meg román anyanyelvű pedagógusokat hoztak, egyre több tantárgyat román nyelven kellett tanulni. Akik felsőfokú tanulmányt szerettek volna végezni, azok csak Brassóba, Kolozsvárra, Bukarestbe mehettek továbbtanulni.

Város vagy község?

Ahogy a kutató megállapította, 1988-ban indult volna az urbanizáció utolsó fázisa. Ekkor a városiasításból addig kimaradt településeket is összevonták volna és várost létesítettek volna belőlük, de ezt a törekvést már elsöpörték az 1989-es decemberi események. Szerinte most minden kisebb városnak döntenie kell, hogy mit tegyen a továbbiakban. Úgy vélte, hogy sok városka ismét községgé fog válni, amióta az ország az Európai Unióba lépett, ugyanis városként nem lehet pályázati összegeket lehívni, no meg túl költséges a közigazgatás. „A jövő titka, hogy ezek a települések, amelyek elnéptelenedtek, mert a szocialista időkben létesített iparuk összeomlott, helyben nincs munkalehetőség és nagy az elvándorlás, mit tudnak tenni, hogy ismét életképesek legyenek.”