Fotó: Boda L. Gergely
Újabb programokat ismertettek a Vásárhelyi Forgatag szervezői. Az ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatón a Szféra – A kortárs művészet tere elnevezést viselő programról, a színház-, illetve a koncert-forgatagról beszéltek.
2015. augusztus 20., 18:012015. augusztus 20., 18:01
A 3. Vásárhelyi Forgatag augusztus 26-án, szerda este 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében kezdődik. Az ünnepélyes nyitórendezvényen fellép a Maros Művészegyüttes a Szívem virág, míg a világ című előadásával, illetve Pál István, azaz Szalonna és bandája. A koncertek forgataga is szerdán veszi kezdetét, a Teleki Tékában este 9 órától a magyarországi InFusion Trio lép közönség elé. A koncerteknek a továbbiakban a Maros-part ad otthont, valamint a Palotaudvarnak elnevezett Enescu utca Kultúrpalota előtti szakasza. A fellépők között a Budapest Bár, Péterffy Bori és a Love Band, Keresztes Ildikó, a Bagossy Brothers Company, a Neoton Família Sztárjai, a Blue Project szerepel.
Érdekes színfoltnak ígérkezik az Aranykakas udvarán helyet kapó Szféra – kortárs művészetek tere, amelyre Jakab Szabolcs programfelelős hívta fel a figyelmet. Ott képzőművészeti kiállítások, koncertek lesznek, valamint kerekasztal-beszélgetések a kortárs művészetekről, bemutatók, design-vásárok, közönségtalálkozó, könyvbemutató, lemezlovasok bemutatkozása, bakelit lemezekről szóló előadás, tánc-workshop és improvizációk, kézműves-kerekasztal. Ide főleg azokat várják a szervezők, akik a hagyományos művészetektől, hagyományos vásároktól eltérő újdonságokra vágynak. Péntek délelőtt 11 órakor nyitja kapuit a tér, és vasárnap estig folyamatos rendezvényeivel teszi színesebbé, különlegesebbé az idei forgatagot.
Az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kap a színházművészet – ismertette a programot Jakab Orsolya és Csatlós Károly. A színházforgatagba bekapcsolódik a Spectrum Színház is, amely erre az alkalomra időzítette Gogol Egy őrült naplója című elbeszélése alapján készülő előadásának a bemutatóját. A premier augusztus 27-én, csütörtökön este 8 órától lesz, a következő előadás pedig másnap, pénteken este ugyanabban az órában. A belépés díjtalan, ezért arra kérik azokat, akik szeretnék megtekinteni a produkciót, hogy előre foglaljanak helyet, mivel a nézőtér csupán 50 férőhelyes. Az előadás rendezője B. Fülöp Erzsébet, előadja Kovács Károly színművész. A rendező a sajtótájékoztatón annyi árult el csupán, hogy a kishivatalnokok életéről szóló darab a részvétet, az együttérzést jeleníti meg, de a koncepció, ami alapján készült, az meglepetés lesz. A színházi felhozatal közé tartozik a Yorick Stúdió és a Temesvári Csiky Gergely Színház közös produkciója, az Egyszeröt című előadás, amelyet a Concordia szállóban játszanak majd, és ahová csupán 30 néző fér be egyszerre.
szóljon hozzá!