A mesefigurák is elveszthetik mesebeli előjogaikat

A Mint a sót történet mesefigurái egy idő után hús-vér emberekké válnak

– Hogyan lehet a gyerekek nyelvére lefordítani a Lear királyt?

– Tulajdonképpen inkább a népmeséből indultam ki, és a Lear királyból az összecsengő sztorit kölcsönöztem. A dialógusokban is elhangzik néhány, Lear királyban ismeretes mondat, de alapvetően a történetek függnek össze. Szándékosan nem olvastam újra az átirat készítésekor a Shakespeare-darabot, de már annyira ismerem, hogy bizonyára néhány mondatot így is beemeltem. Számomra úgy tűnik, hogyha a só meséjével foglalkozom, megkerülhetetlen a kiváló angol drámaíró műve. A gyerekek a mesét ismerik, de a színházi embereket inkább a Lear király tragédiája foglalkoztatja.

– Más drámaíróknál is találkozott már hasonló próbálkozással, szintézissel?

– Nem tudok róla, de nem zárom ki a lehetőségét, hisz elég kézenfekvő az összekapcsolása a két történetnek. Én semmiképp sem szerettem volna kihagyni ezt az összefüggést, ami már régóta foglalkoztat. Igaz, a Lear királynak egyik szálát el kellett hagyni, mert ott a történet két családról szól, de nem is az volt a lényeg ezúttal, hogy Shakespeare művét vigyük színre, hanem inkább a király és a három lánya történetét. A Gloster gróf és fiai esete tehát ebből a verzióból kimarad, de amit nem akartam belőle semmiképp kihagyni: az udvari bolondnak a figurája. Ő az, aki Shakespeare történetében a királyt mindig szembesíteni tudja rossz döntéseivel. Persze, teljes mértékben nem lehetett áthozni. Az én sztorimban a királynak így négy gyereke van, és a negyedik egy fogyatékkal élő lány, akit mindig kicsit megkülönböztetnek a többiektől. Tulajdonképpen arra szeretnék rávilágítani, hogy az időseket és a fogyatékkal élőket mennyire megkülönböztetik azok, akik úgymond „kvázi normálisnak tartják magukat”, holott semmivel sem többek náluk. A hűséges Kent gróf szerepét is átmentettem, mondjuk, teljesen sajátosan, ő lett az az orvos, aki a viharban megfázó negyedik királylányt kezeli...

– Szóval, akkor a népmesétől és a Lear királytól is eltérő a történet?

– Igen, például egy idő- és egyben térbeli utazást is beiktattam. A mese „konzervált” világából, a királyi családból száműzött személyek egy metropolisba érkeznek. Szóval a szereplőket viszontláthatjuk „civilben”. Kijönnek a mesék világából, és emberekké válnak, így zárul a történet.

– Úgy is vehető, hogy felnőtté válnak, megérnek a mesebeli figurák?

– Inkább úgy mondanám, hogy „elveszítik mesebeli előjogaikat”. A nagyvárosban nem különböztetjük meg annyira egymást, mint egy zárt családi, vagy akár mesebeli, avagy önkényuralmi szerkezetben (ahol királyok és alattvalók léteznek), de ezt szerintem konkrétan kell látni, nem lehet így elmesélni.

– Premiernek vagy bemutatónak számít a keddi előadás?

– Én elő-bemutatónak vagy bemutatónak nevezném. Egy kicsit eltértünk eddigi gyakorlatunktól, hogy este játsszuk a mesejátékot, tudniillik ezeket délelőtt szoktuk műsorunkra tűzni. Több okból járunk el így. Az ifjúsági bérleteseink, akik nem töltötték be a tizenötödik életévüket, nem nézhetik meg a Finito című, felnőtteknek szóló előadásunkat, így az ő bérletük erre az előadásra szól. Ma délután hat órától a János vitéz bérleteseket várjuk, persze, reméljük, hogy a fennmaradt helyekre más nézőink jegyeket váltanak. Gondolok itt főként a felnőttekre, mert a szülők, nagyszülők most lehetőséget kapnak, hogy a gyerekeiket, unokáikat elkísérjék az előadásra. Szeretnénk felmérni azt, hogy van-e igény ilyen típusú családos színházlátogatásra...