A kiszolgáltatottságról

„Utoljára 2011-ben nyitottam meg egy kiállítást a Vetró munkáival, amelyen az egyik fontos sorozat Egyed Péter poémájára készült, és az orosz tengeralattjáró, a Kurszk 2000-ben történt katasztrófáját feldolgozó munkák alkották. Huszonhárom tragikus sorsú tengerészt láttuk magunk előtt, s egyben a számvetést, a sorssal való szembenézés embert mérő, férfit, gerincet próbáló szembesülését az élet kényszerű végével, a (saját) halállal” – emelte ki Fekete Vince. Hozzátette: Vetró más hőseinek mindig valamin át vagy valamiből ki kellene törniük. Úgy vélte, hogy ezek az alkotások azt sugallják: a költészet, a művészet képes kilendíteni, kiemelni „minket” a bezártságból.

„Vetró András egyik grafikáján önmagát egy falovon vágtatva ábrázolta a szobrászkalapács sugarában, az eddig elkészült köztéri szobrainak stilizált változataival (Önarckép falóval). Ezzel mintegy a művészi játékosságot, a játékra való fogékonyságot/fogékonyságát is hangsúlyozza, de azt is sugallja egyúttal, hogy – mint mindannyian ezen a földön – egy fenti (vagy talán lenti?) valakinek/valakiknek vagyunk a kiszolgáltatottjai...”

Vetró András bevallotta, mindig izgatottan jön Csíkba, hiszen itt élt egyik mentora, Nagy Imre festőművész, illetve itt találkozhat sok barátjával, művésztársával, akikkel táborokban sokszor együtt alkotnak, ösztönözve egymást. Hozzátette, őt is Márton Árpád kollégája vallomása ihlette, miszerint egy alkotónak mindig kicsi cetlikkel kell megtöltenie a zsebét. Ha a múzsa homlokon csókolja, így gyorsan vázlatokat tud készíteni, ezeket a műteremben látható helyre teszi, emlékeztetvén magát, hogy mi a következő feladata. „Én is ezt tettem, és egy idő után észrevettem, hogy maguk a vázlatok bővíthetők, kiteljesíthetők, ilyen grafikáim láthatók a jelenlegi tárlaton” – összegzett.