Koltai Róbert az a magyarországi előadóművész, akit nem gyakran van alkalmunk Erdélyben látni-hallani. Ezúttal minden oldalából adott egy kicsit Marosvásárhelyen.
Erdélyben turnézik október végén és november első napjaiban a Budapesti Operettszínház két sztárja, Dolhai Attila és Dancs Annamari.
Továbbvinni a hagyományokat – ezt a mottót kapta nemzetközi szinten a Babahordozó hét, amelyet világszerte számos országban megszerveznek a babájukat, kisgyermeküket hordozó anyukáknak, apukáknak, és nemcsak nekik. Az elmúlt három év hagyományaihoz hűen Marosvásárhelyen negyedjére is megszervezik a Babahordozó hetet.
Bár sokan szerencsétlen számnak tartják, a Rádió GaGa tizenharmadik születésnapja szerencsésnek mondható, ugyanis ez alkalommal jut el Marosvásárhelyre az az Illés-emlékkoncert, amelyet csaknem egy hónappal ezelőtt a Papp László Sportarénában tartottak Illés Lajos halálának ötödik évfordulója alkalmából.
A Punk ’n’ Roll vásárhelyi nagyágyúi, azaz a BÜSZ Tánczenekar vasárnap ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját.
Gyerekfalu néven szervez gyerekprogramokat a Regeneráció Egyesület szombaton 11 órától Marosszentgyörgyön, a Maros-parti kompnál.
Néhány évvel ezelőtt egy marosvásárhelyi református házaspár egy dél-ázsiai államba ment Isten igéjét hirdetni. Három ott töltött év után hazatértek és az ottani szolgálatukról meséltek.
Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja és a Magyar Turizmus Zrt. négy városban rendezi meg a Székelyföldi Eger Napokat: a hétfőn, október 8-án kezdődött rendezvényeken alkalom nyílik a magyar konyha legfinomabb ételeinek, valamint az egri boroknak a megkóstolására is. Az Eger Napok alkalmával továbbá Székelyudvarhelyen a világ legnagyobb, 31,8 literes pálinkáspohara is megcsodálható.
Kitűnő eredménnyel szerepelt az első ízben Bukarestben megszervezett európai kutyakiállításon a Csíki Kopó Kennel.
Ha egy középkorú nő elveszíti munkahelyét, nagyon nehéz dolga van: visszautasítások sokasága, de sokszor az önbizalomhiány és a továbbképzés hiánya is nehezíti, hogy új munkát találjon. Ezen a tendencián szeretnének változtatni egy budapesti képzésen, amelyre összesen hat erdélyi negyven év fölötti nő jelentkezését várják.
Nem kell szembenézni önmagunkkal, de lehet és érdemes. Többek közt erről tartott előadást a magyarországi pszichiáter.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Hiába nevezték át Budapesten a Moszkva teret Széll Kálmán térre, a köztudatban úgyis az előző nevét használják. Ugyanígy van ez Sepsiszentgyörgyön is.
Dr. Csernus Imre ismét Sepsiszentgyörgyre érkezett, a Nyitott Akadémia keretében a belső koráltaink átlépéséről tartott előadást vasárnap este. A neves, de egyben megosztó személyiségű pszichiáterrel az előadás előtt beszélgettünk önmagáról, emberi mivoltunkról és életünk jobbá tételéről.
A Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia október 5–7. között immár hetedik alkalommal rendezte meg az Őszi Hadjáratot.
A csíkszeredai Erdőalji Kennel Bea névre hallgató Moszkvai őr szukája Európa-győztes lett a Champion osztályban, a Bukarestben első alkalommal megrendezett Európai kutyakiállításon.
Majdnem ezer filmet neveztek a huszadik születésnapját ünneplő Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztiválra, amelyből csak 59 alkotás maradhatott. A hétvégén alakult ki a fesztivál versenyprogramja egy maratoni előzsűrizés során.
Bár az ember életében sokkal több piros lámpát kap, mint amennyi zöldet, észre kell venni a zöldhullámot is – ez a jelképes metafora lehet a tanulsága annak a találkozónak, amelyen számunkra ismert nők beszéltek az egyensúlykeresésről.
Népi kultúrák, ősi vallások, pogány szokások címmel tartottak előadást péntek délelőtt Marosvásárhelyen a Grand Hotelben szervezett unitárius, unitárius-univerzalista és más felekezetű nők második világtalálkozóján. Komáromi Tünde, erdélyi néprajzkutató és Margot Adler, New York-i újságíró boszorkányságról, mágiáról és a női spiritualizmusról szóló előadásait Pap Mária lelkész moderálta.