Fotó: Thomas Campean
Visszhangzott a város főutcája a 22. Székelyudvarhelyi Diáknapokon részt vevők keddi és szerdai akciói alatt: előbb közel kétszáz fős brigád tartott táncos, zenés felvonulást, egy nappal később pedig százharminc diák mutatkozott be kilenc csapatban, több száz diák napját dobva fel.
2014. május 07., 23:112014. május 07., 23:11
2014. május 08., 09:052014. május 08., 09:05
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum által immár huszonkettedik alkalommal megszervezett Székelyudvarhelyi Diáknapokat hétfőn nyitották meg: aznap délután már kvízjátékkal tették próbára a benevezett kilenc csapatot, este pedig a diáknapok történetéről készült filmes összeállítást kísérhették figyelemmel az érdeklődők. A csapatokba tömörült százharminc diák, szimpatizánsaik, valamint a szervezők kedden délután a város utcáin is bemutatkoztak: három órakor a Márton Áron téren táncos produkcióval törték meg a központ csendjét. A villámcsődület során a legújabb és évtizedes slágerekre is ropták a részvevők, a Popa Anamaria szervező által összeállított koreográfiát három hét alatt tanulták be. A produkció végén felcsendült a diáknapok új himnusza, amely a szervezők szerzeménye, majd a diáksereg elindult a Bethlen Gábor utcán, egy hangszórókkal felszerelt autót kísérve, hogy táncával a Bethlen-negyedi parkban tartózkodók hangulatát is felturbózza. A menetet rendőrautó kísérte, haladási útvonalukon a forgalmat is rendőrök irányították.
A nap délután hat órakor rendhagyó tanórával folytatódott: Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvosigazgatója Elsősegélynyújtás bulikban címmel tartott eligazítást az érdeklődőknek az Ifiházban, este nyolc órakor pedig gitárestnek adott otthont a Mokka Kávéház.
Ötletes bemutatkozókat láthattunk
A szerdai bemutatkozó produkciók alatt aztán felhőtlen volt a hangulat a Márton Áron téren: a Toolzás, Pa-Raszta, Muzs IQ Sok-k, Mind-Egy-Ek, Homies, FUNtoMIME, DescurcăRéce, B. É. L. A., illetve az AlaCoolers csapatok délután három órától tartották saját témájuk alapján összeállított műsoraikat. Ötletesebbnél ötletesebb zenés-táncos produkciókkal sikerült megnevettetniük a diákságot, de mosolyt csaltak a főtér mellett elhaladók arcára is.
A közönség szimpátiáját különféle módokon próbálták megnyerni: a pantomimesek nemcsak képzeletbeli, de egy valódi tortát is belekentek csapattársuk arcába, mások a gimis kisdiákokat is színpadra hívták daluk előadásához, de volt olyan csoport, amely gladiátorokat, illetve egy készülő regény karaktereit is megidézte, ráadásul vakrandikat is imitált. Akadt olyan is, aki kiparodizálta a többi versenyzőt, mások pedig többféle stílusban énekelték el a diáknapok dalát.
A bemutatkozók után, délután hat órától Kurdics Mihály drogprevenciós előadásán vehettek részt az érdeklődők a MÜTF Oktatási Központ épületében, este nyolc órától pedig énektudásukat is megcsillogtatták az Ifiházban megtartott karaokebulin.
szóljon hozzá!