Wass Albert lábnyomain túráznak

Istenszéke, Lisztes bérc, Belcsú tisztás, Jód mező – ezeket a tájakat leginkább Wass Albert könyveiből ismerjük, de a vállalkozó kedvűek egy teljesítménytúra során be is járhatják A Funtineli boszorkányból, vagy Adjátok vissza a hegyeimet című könyvéből ismert helyszíneket.

Szász Cs. Emese

2010. június 28., 14:282010. június 28., 14:28

2010. június 28., 15:562010. június 28., 15:56

Galéria
A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület már hatodjára szervezi meg a Wass Albert-teljesítménytúrát július 2–4. között a Kelemen- és Görgényi-havasokban. A teljesítménytúra ötlete az Örökmozgó Természetjáró Egyesület tagjától, Székely Lászlótól származik, aki mivel sokat olvasta Wass Albert regényeit, úgy gondolta, más is meg kell ismerje őket.

„A résztvevők a túrán azokat a tájakat járhatják be, amelyeket az író regényeiben is olyan gyakran emleget” – mondta Székely László magyarázva, hogy miért az említett tájakra szervezik a túrát.

Jó fizikai erőnlét szükséges, illetve tájékozódási készség, mivel az útvonal erdőkön, erdőkitermelő utakon halad – ködben igénybe veheti a túrázók tájékozódási ismereteit. Az érdeklődők jelentkezését pénteken a ratosnyai alaptáborban várják. A benevezők szombaton 30 és 60 kilométeres túrán vehetnek részt a Görgényi-havasokban, illetve vasárnap az Istenszéke felé vehetik (40 km) útjukat. Érdeklődni Székely Lászlónál a 0727–851763-as telefonszámon lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés