Végighahotázták Erdélyt – már ötvenszer

•  Fotó: Bathori Zsigmond

Fotó: Bathori Zsigmond

Hétvégén Marosvásárhelyen játssza a Jubileumi Expressz című kabaréműsor 50. előadását a Hahota Színtársulat. Rekordidő alatt éri el a bűvös számot a 25. évfordulóját ünneplő színtársulat, még két hónap sem kellett az 50. előadáshoz.

Szász Cs. Emese

2010. február 18., 15:332010. február 18., 15:33

2010. február 18., 16:112010. február 18., 16:11

•  Fotó: Bathori Zsigmond Galéria

Fotó: Bathori Zsigmond

Még két hónap sem telt el, s máris elérkeztek a bűvös számhoz, ugyanis december végén volt a szilveszteri kabaré bemutatója, és már ünneplik is a félszázat. Persze ennek megvolt az ára: a Hahota csapatának csak januárban 27 fellépése volt, és a februári mérleg sem lesz sokkal kevesebb.

A csapat végighahotázta Erdélyt, az érdeklődés alapján játszhatnák még májusban is, mégis objektív okok miatt március elején befejezik a turnézást. Nevettettek Maros megyében, végigjárták Székelyföldet is, s a legtöbb helyen újabb előadásokat kellett beszúrniuk, hogy a közönség kérését teljesítsék. „A legtöbbször Sepsiszentgyörgyön játszottunk: öt előadást terveztünk, mégis hétszer kellett fellépnünk, de ötször voltunk Csíkszeredában is” – mondta a társulat alapítója, Puskás Győző, akitől azt is megtudtuk, hogy egyes helyeken naponta kétszer is felléptek, mert csak így fértek bele a programba. Márpedig hat órán keresztül színpadon lenni nem kis teljesítmény.

Marosvásárhelyen eddig 19-szer játszották a Jubileumi Expresszt. A szombati és vasárnapi előadásokra azonban már nem lehet jegyet kapni. Aki nem látta, és kíváncsi rá, az február 27-én és 28-án még megnézheti, a jegyvásárlással azonban nem árt sietni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére

Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés