
Sikeresnek értékelték a szervezők a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezete által megtartott II. Székely Sziget rendezvényt, melyre az idén a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőn került sor az elmúlt hétvégén.
2010. július 12., 16:172010. július 12., 16:17
2010. július 12., 19:052010. július 12., 19:05
Szőcs Csongor, a HVIM csíkszeredai elnöke elmondta: igaz 200–300 személlyel többet vártak volna, viszont a megjelent közel 800 érdeklődővel és a 450 állandó táborlakóval is elégedettek, tudva azt, hogy gazdasági válság van, de a kevesebb létszámhoz hozzájárulhatott a Szejkefőrdőn párhuzamosan zajló fesztivál is.
A két nap során tizenegy rockzenekar lépett színpadra, többek között a Moby Dick, Romantikus Erőszak, akik felhőtlen hangulatot nyújtottak a szórakozáshoz. A rockzene kedvelői mellett a népzenét preferálók is megtalálták a számukra megfelelő programokat, de ezeken kívül számos más előadás közül is válogathattak a résztvevők. Az írók, jogtörténészek, őstörténet-kutatók és politikusok által megtartott előadások mellett, a kézműves-kiállítás és -vásár, az íjászat, a gyermeksarok, a rovásírás-oktatás, a harcművészet, a jurtaállítás és a borkóstoló sem hiányzott.
A szervezők rendkívül sikeresnek tartották az erdélyi HVIM és az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek nemzeti kerekasztal-beszélgetését, melynek meghívottai Toroczkai László a HVIM országos elnöke, Zagyva György Gyula és Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselői, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere, az MPP országos alelnöke.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!