
Fotó: Boda L. Gergely
Énekszótól volt hangos kedden a marosvásárhelyi vár, de nem nyár esti koncertek hívtak táncba, hanem különböző „énekhangok” bizonyították tehetségüket. A magyarországi Megasztár produkció erdélyi tehetségtoborzója zajlott, s habár csupán egy héttel ezelőtt derült ki, hogy Marosvásárhelyen is lesz Megasztár, jelentkezőkből nem volt hiány.
2010. június 22., 18:042010. június 22., 18:04
2010. június 22., 23:392010. június 22., 23:39
Fotó: Boda L. Gergely
Volt olyan is, aki mielőtt a közönség elé lépett volna, még gyakorolt egy kicsit. Ezért történhetett meg, hogy bárhol léptük át a Vár kapuját, egy-egy éneklő leányzóba, gitározó ifjúba, vagy egy próbáló rockzenekarba botlottunk.
Reggeltől késő délutánig zajlott a próbaéneklés. Volt, aki több éve gyakorolt régi magyar nótával próbálkozott, mások már befutott megasztárosok, mint Rúzsa Magdi vagy Caramel egyik-másik dalát választották. Ki alig hallhatóan, ki nagyon hangosan énekelt, voltak egészen hamis hangok, de néhány olyan jelentkező is akadt, akinek tiszta, csengő hangjától még a közönségnek is elállt a szava.
Fotó: Boda L. Gergely
Fotó: Boda L. Gergely
„Sokan jelentkeztek, de én három-négy nagyon jó hangot már találtam is. S a műsorunk szempontjából ez a lényeg” – fogalmazott a Megasztár műsorvezetője, Till Attila, bár a válogatást nem ő végzi. Minden egyes jelentkezőről videofelvétel készül, amelyet majd a Presser Gábor, Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő és Mester Tamás alkotta zsűri elemez. Ők döntik el, hogy a több száz marosvásárhelyi közül ki érdemes arra, hogy továbbjusson a következő fordulóba.
Till Attila elmondta, habár már az ötödik Megasztárt szervezi a magyarországi televíziós csatorna, idén először indultak tehetségtoborzóra a határokon túl is. „Olyan megyeszékhelyt kerestünk, ahol a városban tömbmagyarság él. Marosvásárhelyen, ha jól tudom 70 000 magyar él, és az itteni válogatóra el lehet jönni Kolozs és Kovászna megyéből, meg a Hargitáról is. Igaz, 200–300 kilométert utaznak, de mégsem kell elmenjenek Budapestig” – magyarázta Till Attila, akitől megtudtuk, a határon túli válogatókat már régóta tervezi a csatorna. „Amióta elindult a Megasztár, azóta beszéljük, hogy Erdélybe kellene jönni, aztán most döntött úgy a vezetőség, hogy pénzt is tud áldozni erre” – tette hozzá a leginkább Tillaként ismert műsorvezető.
Nézze meg a válogatóról készült videónkat!
Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.
Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.
Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
szóljon hozzá!