Fotó: Both Ildikó
Idén sem marad el a torjai falunapok megszervezése, melynek keretében több rendezvénynek is otthont ad a község. Ugyanakkor felavatják Kovászna megye 19. sportcsarnokát is a falunapok keretében.
2010. június 18., 08:382010. június 18., 08:38
2010. június 18., 10:162010. június 18., 10:16
Fotó: Both Ildikó
Sokszínűnek ígérkezik a hétvége Kovászna megye egyik legnagyobb községében, Torján, hiszen idén is megszervezik a falunapokat. A Torjai Napok szabadtéri főzőversennyel kezdődnek – mondta Daragus Attila, a község polgármestere –, melyre tizenöt csapat nevezett be. A csapatok szabad tűz felett készítik el ételkülönlegességeiket, a gulyás mellett grillezésre is sor kerül. A faluünnep részét képezi a túrós puliszka főzés is, ez idén sem marad el, viszont a 2008-as évi mögött marad az 50 méterével.
Fotó: Both Ildikó
Mint ismeretes, Torja volt az első település Kovászna megyei szinten és a harmadik országosan, amely bekerült a nemzetközileg elismert és hitelesített világredokorkat jegyző Word Records Academy 2008-as évkönyvébe. A rekordméretű puliszka hossza 150 m és 36 centi volt, elkészítéséhez pedig négyszáz kg jó minőségű puliszkalisztet, százötven kg torjai juhtúrót, tizenöt liter olajat, huszonnégy kg sót és üstönként negyven liter vizet használtak a falu asszonyai. Az elkészítésnél kétszáznegyven helybéli nő és hetvenöt férfi főzte, tűrte a puliszkát, tizenöt ötven és hatvan literes üstben.
Fotó: Both Ildikó
Torja díszkönyvébe beírták mindazoknak a nevét, akik hozzájárultak a világrekord eléréséhez. Idén világrekordra ugyan nem készülnek, de a jó hangulat biztosítva lesz a különböző hazai és külföldi könnyűzene-előadók által. A sportkedvelők számára elmaradhatatlan a futballmérkőzés, de ügyességi autóversenyre is sor kerül. A szórakozás mellett átadják a 19. sportcsarnokot is a megyében, mely 150 férőhelyes és 4,3 millió lejes beruházás révén valósult meg az Országos Befektetési Vállalat által.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!