Rekedten és megviselten, de törve nem

Az interjúból megtudhattuk, hogy mind a négy székely hegymászó jól van: „rekedten, megviselten – mondta Tulit Zsombor –, de törve nem”. Elégedettek az eddigi teljesítményükkel, változatlanul tartják az eredeti előrehaladási terv ritmusát. Az 1-es táborba felszállították a felszerelésük egy részét, az 1-es és 2-es tábor közötti úton pedig 6600 m magasságig mentek fel. Egy viharos éjszakát töltöttek az 1-es táborban (6200 m), a sátrukat megszaggatta a szél, innen is származik a hétfői rekedtség.

A hétfőt egyébként már újból az előretolt alaptáborban töltik, mint Zsombor mondta, „jól megérdemelt pihenéssel” (olvasás, sakk). Nem tudni, hogy az interjúban említett sátorjavítás is a pihenés tartozéka-e. A regenerálódásra két napot terveznek. Változatlanul igyekeznek tudatosan – kívánja, nem kívánja – minél több folyadékot fogyasztani.

Tulit meggyőző csodálattal ecsetelte a környező hegyek látványának gyönyörűségét, a fények csodáját, a 6–7 ezres csúcsok pompás panorámáját, a kápráztató naplementét. Fantasztikus, ahogyan a napszak és az időjárás függvényében folytonosan változik a hely, mint mondta: „kétszer nem lehet ugyanabba az alaptáborba visszatérni”.

A hőmérséklet kint mínusz 20, bent mínusz 12–13 Celsius-fok, ezért nem élnek a zuhanyzósátor lehetőségével, tartanak a megfázástól.

A riporter kérdésére válaszolva, megtudhattuk, hogy a civilizáció kényelméből nem hiányolnak semmit, a körülmények számukra régóta jól ismertek. A család hiányzik, legeslegjobban a gyermek.