Fotó: Gergely Imre
Szombaton és vasárnap ellepték Parajdot a kíváncsiskodó környékbeliek és turisták. Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Töltötöttkáposzta-fesztivált, amely ezúttal sem maradt érdeklődők nélkül.
2011. október 02., 20:162011. október 02., 20:16
Fúvósok ébresztették Parajd népét
Több ezer ember fordult meg Parajd egyik legnagyobb, évente megszervezett eseményén. A rangos rendezvény idén „legendásra sikeredett”, történeti alapjául a valamikori tündérkirályné, Rapsonné mondája szolgált. A legendás személyiség megtestesítésével zajlottak események: ébredésével, reggeli fürdésével, várkerülésével telt a nap, neki kellett főzni, őt kellett szórakoztatni. Természetesen mindenkinek jutott a szórakozásból.
A szombati töltöttkáposzta-főző versenyre idén 37 csapat nevezett be, ilyen sokan még soha nem voltak. Miközben az üstökben főtt a finom töltött káposzta, a színpadon néptáncosok biztosították a vidám hangulatot. Teret kaptak a hagyományos mesterségek művelői is, munkáikat kiállították és árulhatták standjaiknál. Keletje is volt a különböző ékszereknek, ruháknak és használati eszközöknek.
Világbajnok mesterszakácsok is értékelték a töltött káposztákat
A fesztiválnak otthont adó parkban terjengtek az illatok, ki nagyobb, ki pedig kisebb edényben készítette az ételt. Az Udvarhelyi Híradó is benevezett a főzőversenyre, főszakácsunk, Zsigmond András hajdinás töltött káposztát készített Kicsi Zsiga módra. Összesen 140 töltelék főtt üstünkben. A zsűritagok több kategóriában díjazták a káposztát. „Kicsi Zsiga” ismét nagyot főzött, hisz elnyerte a legeredetibb töltött káposzta díját. Emellett még a legfinomabb, legnagyobb és legkisebb káposzta készítőit, illetve a legfiatalabb versenyzőkből álló csapatot is jutalmazták a szervezők. Este a Spitalul de urgenţă és az Apostol koncertezett. Vasárnap szakmai konferenciát tartottak, melyen a testvérvárosi kapcsolatokban keresték az új lehetőségeket.
Kicsi Zsiga nagyot főzött
Emellett a gyerekeknek vetélkedők, kézműves-foglalkozások, az Emődi Ifjúsági Egyesület jóvoltából íjászbemutató, valamint asztalitenisz-bajnokság, mese- és dalverseny nyújtott szórakozási lehetőséget. A felnőtteket a parajdi sóbánya borgalériájában klasszikus zenei koncertre várták, a nőknek pedig kocsihajtó verseny is szerveztek. A második fesztiválnapot a Minestrone Band zöldségkoncertje, majd Balázs Fecó, Keresztes Ildikó és László Attila fellépése, végül tüzes lovagi játék és tábortűz zárta.
Tartalmas hétvége volt Parajdon, hisz több mint 20 ezer töltelék fogyott el a fesztiválon, és körülbelül 15–20 ezer kíváncsiskodó fordult meg a telelpülés központjában – tudtuk meg László Ildikótól, a rendezvény főszervezőjétől. Ez az esemény nagyon fontos a kapcsolatok erősítésében, és hagyományőrző szerepe is jelentős – mondta el kérdésünkre a parajdi Bálint Mihály nyugdíjas tanár.
szóljon hozzá!