Kezdődnek a Bernády-napok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Két napon át számos rendezvény hirdeti, hogy nem felejtették el a városépítőnek nevezett Bernády György egykori polgármester emlékét Marosvásárhelyen, sőt évről évre megidézik szellemiségét, s aki az egykori polgármesterhez méltón tett valamit a városért, azt ki is tüntetik: stílusosan, Bernády-emlékplakettel.

Szász Cs. Emese

2012. október 24., 13:502012. október 24., 13:50

2012. október 24., 18:212012. október 24., 18:21

Bernády György a 20. század elején volt Marosvásárhely polgármestere. Az ő nevéhez kötődik a város egyik legnagyobb modernizációs folyamata. Mandátuma alatt alakult ki a település belvárosát máig meghatározó arculat, ekkor épült az egykori Városháza és a Kultúrpalota. Az ő nevét viseli a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, amely húsz éve tevékenykedik, és október 25–26-án immár tizenötödik alkalommal szervezi meg a Bernády-napokat.

A kétnapos rendezvénysorozat keretében mutatják be az alapítvány, valamint a Megyei Múzeum által közösen kiadott Marosvásárhely – Régi Városháza * Târgu Mureş – Primăria Veche című képes albumot. A könyvbemutató csütörtökön 17 órakor kezdődik a Bernády Házban. Ugyanott 18 órától a Barcsay mester és tanítványai című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlat válogatás Barcsay Jenő, Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás szitanyomataiból.

Péntek délelőtt 10 órakor koszorúzásra kerül sor a református temetőben az egykori polgármester síremlékénél, majd Bernády György szobránál 10.30-tól. A Bernády Házban 12 órától kezdődik a hagyományos diákvetélkedő, a fiatalok két korosztályban versenyezve mutathatják be tudásukat és kreativitásukat. Az idei vetélkedő témája: Miénk itt a tér, s a vásárhelyi utcák és terek ismeretében mérkőznek meg a diákok.

Az esemény kiemelkedő pontja most is a Bernády-emlékplakett átadása lesz, amelyet minden évben olyan személy kap, aki jelentősen hozzájárult a város fejlesztéséhez. A kitüntetett kilétét – idén is – a gálaesten fedik fel pénteken 18 órától a Kultúrpalota nagytermében. A díjadást követően a magyarországi énekesnő, Zsédenyi Adrienn – vagy ahogy mindenki ismeri: Zséda – koncertezik. Az énekesnő A Zongorista és Én című előadását hozza el hozzánk, amely a legkedveltebb produkciója. Az eseményre azonban már minden jegy elkelt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei