Óceánjárókról hazatért álmok

Az utóbbi évtizedek sok erdélyi magyar fiataljának jellegzetes útját járó Tyukodi Szabolcs itthon és külföldön egyaránt szerencsét próbált. A Kolozsvári Magyar Színház kezdő színészeként a szilágysági fiatalember korán rádöbbent: anyagi szempontból munkavállalóként is folytatódnak egyetemista diákévei. Kezdő színészi fizetésének fele házbérre ment rá, és ha nem akart éhezni, továbbra is a zilahi busszal heti rendszerességgel érkező szülői csomagokat kellett várnia. Megalázónak érezte ezt az életmódot, és döntött: elindul szerencsét próbálni.

„Igazából nemcsak az anyagiak miatt vállaltam ezt. A nagyon kemény főiskolai évek alatt többet játszottam színpadon, mint az azt követő első két évben. Néhányan, akik Kolozsváron maradtunk, tele voltunk tenni akarással, energiával, de valamiért nem kellettünk. Alig, vagy egyáltalán nem jutottunk szerephez, gyakorlatilag két éven át hevertem parlagon. Semmi fontosra nem emlékszem a 2002-2004-es kolozsvári színészkedésemből\" – idézi fel pályafutásának kezdetét. Harmadévesen a Fordításokban főszerepet kapó Tyukodi Szabolcs kezdő színészként rádöbbent: óriási a különbség a kamaszként dédelgetett színészálom és a valóság között. Talán várnia kellett volna még néhány évet, ismeri be, de ehhez már nem volt türelme.

Amikor hazatért, meséli, megrettent attól, ami látott: a fiatalok tömegesen menekülnek Erdélyből. Mégis jó jelnek tartja, hogy több ismerőse, barátja rövidebb, hosszabb külföldi munkavállalás után hazatért, és itthon kezdi újra. „Azt hiszem, hosszabb távon számunkra nincs más út” – foglalja össze meggyőződését a világot járt fiatalember, majd biciklire pattanva egy meghallgatásra indul: új magyar filmhez keresnek szereplőket.

A teljes írás az Erdélyi Napló július 26-án megjelenő 25. lapszámában olvasható.