
Marosvásárhely zenekedvelő közönsége már megszokhatta, hogy bizonyos nyáresteken orgonaszó csalogatja őket a város különböző pontjaiba. Nincs ez másként idén sem: a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia orgonaművésznője, Molnár Tünde két hónapig hangversenyekkel szórakoztatja közönségét.
2010. június 28., 15:552010. június 28., 15:55
2010. július 06., 16:012010. július 06., 16:01
Fotó: Boda L. Gergely
Molnár Tünde nem csak egy hangszert szólaltat meg, a két hónap alatt Marosvásárhely műemlék orgonáit veszi sorra. Július elsején, csütörtökön 19 órakor a Bolyai téri unitárius templom Szeidl Ferenc készítette orgonájának megszólaltatásával kezdődik a koncertsorozat, a művésznő azonban sorra veszi a Szent Antal Minorita templom orgonáját, a Kultúrpalota nagytermében lévőt, amely Rieger Ottó munkáját dicséri. A Szabadi úti és Gecse utcai református templomok orgonáin is koncertezik, majd a Vártemplom, a Keresztelő Szent János Plébániatemplom hangszere következik, a koncertsorozat pedig az Ady lakónegyedi Szent Imre Ferences Templomban ér véget augusztus 22-én.
Több mint 25 éves előadói pályája során Románia minden fontosabb orgonáján játszott. Fellépett Budapesten, Berlinben, Weimarban, Altenbourgban, Brüsszelben, Enghienben, Bielben, Bernben, Amszterdamban, Prágában, Pozsonyban, Luxemburgban, Bécsben, Rzeszowban, Tuniszban.
Az orgonahangversenyek időpontjait, helyszíneit megtekinthetik a Marosvásárhelyi Filharmónia honlapján.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!