
Fotó: Haáz Vince
Több mint ezer motoros vett részt szombaton Marosvásárhelyen a második alkalommal megszervezett Maris Fesztiválon. A vegyipari kombináttól indulva végiggurulták a várost, elkápráztatva a járókelőket, jelenlétükre figyelmeztetve a gépkocsivezetőket.
2016. június 19., 14:372016. június 19., 14:37
A háromnapos fesztivál, amit a marosvásárhelyi Moto Legio Maris Klub szervezett pénteken este romániai és moldvai rockegyüttesek koncertjével kezdődött. A szervezők számbeli elvárását felülmúlta a részvétel, így a Maros-partra berendezett sátortábort már péntek este meg kellett nagyobbítaniuk.
Romulus Puia szervező arról nyilatkozott, péntek délután még attól féltek, hogy a ballagások miatt nem fognak eljönni a motorosok. „Marosvásárhely és környéke nem számít a legnagyobb motoros települések közé, sem a település nagysága, sem a két keréken közlekedők száma nem közelíti meg Bukarestet, Temesvárt vagy Konstancát, ahol nagy klubok vannak. Ennek ellenére már a péntek esti koncerten csaknem háromezren buliztak az ismert együttesekkel, s a szombat délelőtti felvonulásra több mint ezren álltak a starthoz motorosok és robogósok egyaránt” – mondta az egyik szervező.
A vegyipari kombináttól induló motoros felvonulást vezetők között voltak, akik román, magyar és szász népviseletet, ruhadarabokat öltöttek magukra, ezzel is üzenve, hogy nincsenek nemzetiség határok, őket a motor és a rockzene szeretete köti össze. A felvonulás másik célja, felhívni a gépkocsivezetők figyelmét arra, hogy figyeljenek oda a két kereken közlekedő társaikra.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!