Múzeum a templom karzatán

Jó pár éve nem használják a hívek a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia északi karzatát, a templomnak ez a része ugyanis funkciót váltott: egyházművészeti múzeum lett belőle. Tavaly a millenniumi év kapcsán rendeztek be kiállítást a templom karzatán, amely idén levéltári gyűjteménnyel bővült.

Szász Cs. Emese

2010. július 06., 10:132010. július 06., 10:13

2010. július 06., 13:312010. július 06., 13:31

Galéria
Az egykori jezsuita templom északi karzatán működő múzeumot 2002-ben a kallódó egyházi értékek begyűjtésének és megőrzésének gondolata hívta életre, közben bővült, 2005-ben pedig megnyílt a látogatók előtt is.

Több tárlót rendeztek be egyházművészeti tárgyakkal, ezek többsége a marosi és küküllői főesperesi kerületekből származnak. „Olyan tárgyakról van szó,  amelyeket a közösség már nem használ, ezért pincében, padláson kallódtak. Pincében őrizték a Krisztus-szobrot Szőkefalván például, most pedig nálunk van” – magyarázta az intézmény levéltárosa, muzeológusa Barabás Kisanna. „Tudatában vagyunk annak, hogy a plébániákon nem tudnak mindent megőrizni, mert egyszerűen nincs szükség rá. A kiállítással az volt a célunk, hogy egy olyan gyűjteményt hozzunk létre, ahol ezek a kallódó tárgyak otthonra találnak” – tette hozzá Barabás Kisanna.

Múlt évben, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából millenniumi kiállítás nyílt a Marosvásárhelyi Egyházművészeti Múzeumban. Az állandó tárlat idén levéltári kiállítással gyarapodott. Ez a gyulafehérvári, a szamosújvári, a sepsiszentgyörgyi és a gyergyószentmiklósi gyűjtőlevéltárak anyagából készült, összesen 47 iratot tekinthetnek meg az érdeklődők.

„Erdély egyik legrégebbi anyakönyvét, a kolozsmonostori anyakönyvet is láthatja a közönség, vagy egy 1637-ből származó levelet, amelyet Rákóczi György fejedelem írt” – hívja fel a figyelmet a karzaton található kincsekre a muzeológus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés