Mikházán már áll a bál

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megezdődtek a Csűrszínházi Napok Mikházán, péntek este már táncházba csábított a program. A háromnapos, színházi előadásokkal és egyéb kulturális programokkal teletűzdelt fesztivált pénteken 18 órakor nyitották meg, s ennek már nem csak Felső–Nyárádmentén örülnek.

Szász Cs. Emese

2010. június 25., 19:042010. június 25., 19:04

2010. június 25., 21:242010. június 25., 21:24

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Immár nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit Mikházán a Csűrszínházi Napok elnevezésű fesztivál. Június 25–27. között kiállításokkal, könyvbemutatókkal, és számos előadással várják a kultúrára éhes közönséget a falu központjában lévő „csűrszínházban”.

Múlt évben avatták fel a csűrszínház épületét, pedig a kezdetekkor talán még a kezdeményezők sem remélték, hogy az egykori álom lassan valósággá teljesedik. Idén annyi jelentkező volt, hogy néhány csoportot ki is kellett hagyni a programból, amelyben a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat mellett az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Maros Művészegyüttes, a magyarországi Forrás Színház, valamint a Neofolk együttes is szerepel. Némelyik több darabot is hoz a közönségnek.

Idén minden eddiginél gazdagabb a rendezvény programajánlata, és új helyszíneken is várják a színház kedvelőit. A a megszokott csűrszínházi épület és a ferences templom mellett a temető kápolnájában mutatja be Puskás Győző Isten kezében című verses, egy darabot pedig a Reneszánsz Panzió udvarán tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az idei Csűrszínházra a Duna Televízió is különös figyelmet fordít: pénteken este a csatorna munkatársai közönségtalálkozót tartanak Mikházán Cselényi László elnök jelenlétével, majd a Tompa Miklós Társulat egyik előadásáról felvételt is készítenek.

VIII. Csűrszínházi Napok program

Június 25., péntek
18 óra – Mikházi Iskola és Kántor lak – Képzőművészeti tárlat megnyitója és könyvbemutató
20 óra – Csűrszínház – Duna TV közönségtalálkozó
22 óra – Csűrszínház – Kőműves Kelemen – rockballada
23.30 – Csűrszínház – Neofolk együttes – táncház

Június 26., szombat
11 óra – Csűrszínház – Pinokkió – mesemusical
13 óra – Vármező, Vándor fogadó – Lúdas Matyi
15 óra – Vármező, Vándor fogadó – Szamártestamentum
17 óra – Mikházi kápolna – Isten kezében
20 óra – Csűrszínház – Caligula helytartója
20 óra – Reneszánsz panzió – Szamártestamentum
22.30 – Csűrszínház – Bojtorján koncert

Június 27., vasárnap
9 óra – Mikházi ferences templom – Szentmise
11 óra – Csűrszínház – Piroska és a farkas
13 óra – Csűrszínház – Lúdas Matyi

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet

Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd

Megvizsgálta a környezetvédelmi ügynökség a Kárpátok sétányára tervezett Maros-híddal kapcsolatos lakossági panaszokat és észrevételeket is, de a terv megváltoztatását nem kérte. A tíz éve kiadott környezetvédelmi engedély továbbra is érvényes.

Környezetvédelem: részünkről megépülhet a Maros-híd
2026. június 09., kedd

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát

Több helyszínen is medvét észleltek az elmúlt napokban Vámosgálfalván. Fokozott óvatosságra intik a lakókat.

Több napja medve látogatja Vámosgálfalvát
2026. június 09., kedd

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn

Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.

Késelésbe torkollt egy szóváltás a Somostetőn
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál

Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.

A hónap végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál
2026. június 08., hétfő

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen

Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.

Újra sepregetnek, takarítanak Marosvásárhelyen
2026. június 08., hétfő

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek

Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.

Vasúti átkelőknél és állomások környékén büntettek a közlekedésrendészek
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
Hirdetés