
Fotó: Kristo Robert
Jóságfesztivál is lesz egyben – fogalmazott Daradics Karina, a szervezők egyike –, hiszen a megyei és városi önkormányzat mellett számos cég segítette munkájukat. A Mikó-vár színpadán június 30-án, szerdán 18.45-kor veszi kezdetét a rendezvénysorozat.
2010. június 28., 19:352010. június 28., 19:35
2010. június 29., 10:552010. június 29., 10:55
Fotó: Kristo Robert
A latin, a kortárs avagy avantgárd, és a klasszikus dzsesszt képviseli a Fuente de Vida, a Grencsó Realtime Kollektiva, valamint a sztárvendég Micheller Myrtill és zenekara. Pénteken Frenkie Lato (képünkön) kvartettjével a gipsy-swinget hozza el, utána Mircea Tiberian és Maria Raducanu, illetve Gyárfás István Trió és Dennert Árpád, a Budapest Jazz Orchestra szaxofonistája koncertezik.
A koncertsorozatok mindhárom nap 19 órakor kezdődnek, és 23.30-ig tartanak, éjféltől pedig jam session-re várják a résztvevőket a Kávéház a négy bölcs sintérhez udvarára.
Azzal is szeretnének hagyományt teremteni, tudjuk meg, hogy aki egyik évben a fesztivál sztárvendége, azt a következő alkalomra felkérik házigazdájának. Frankie Lato igen örült a tisztségnek, a kiváló dzsesszhegedűs idén a Frankie Lato Quartettel lép színpadra. 2011-re is alakulóban vannak a tervek, számos jelentkező van a tavalyi fesztivál óta. Közülük sokakat vissza is kellett utasítaniuk, hiszen egyelőre, mint fogalmaztak, kicsi, biztos lépésekben szeretnének haladni, az egyhetes fesztivál ideje még nem jött el. A részletes programot és egyéb, a fesztivállal kapcsolatos tudnivalókat a www.jazzfestival.ro honlapon találhatnak az érdeklődők.
Támogatói és kedvezményes belépők
A fesztiválra a napi jegyek 25 lejbe kerülnek, három napra pedig 60 lejt kell fizetni. Tizenkét év alatti gyermekek ingyenesen vehetnek részt a programokon, ugyanakkor a szervezők kedvezményt ajánlanak tízfős csoportok számára – így a három estére szóló, 60 lejes jegyért fejenként 50 lejért juthatnak hozzá. Azok pedig, akik támogatni szeretnék a dzsesszfesztivált, 200 lejes mecénás jegyet válthatnak. Jegyeket elővételben a négy bölcs sintérhez címzett kávéházban (Piac utca 1. szám), illetve egy órával kezdés előtt a Mikó-várnál lehet vásárolni.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!