Még három napig lehet karikatúrázni

Kit az Óz(On)lyuk, kit az emlős utolsó gondolata ihletett meg, mást meg a sorozatbeli dr. House – a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által meghirdetett karikatúraversenyre már hatvan munkával jelentkeztek, s június 20-ig még van egy kis idő alkotni.

Szász Cs. Emese

2010. június 17., 17:132010. június 17., 17:13

2010. június 17., 17:202010. június 17., 17:20

Galéria

„Globális felmelegedés. Húzzuk meg a vonalait!” – ezzel a felhívással hirdetett karikatúraversenyt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. A mottónak szánt felhívást pedig lehetett szó szerint is érteni, ugyanis arra kérték a vállalkozókat, hogy a globalizáció témakörében alkossanak karikatúrákat.

Galéria
Mivel az egész verseny interneten zajlik, a vállalkozó szellemű rajzolók a www.vasarhely.ro/karikatura honlapra tölthették és tölthetik fel alkotásaikat, a honlap látogatói pedig szavazhatnak is rájuk.

Már hatvan rajzocska is született a témakörben, de a vetélkedő honlapjának ideig-óráig tartó elérhetetlensége miatt nem mindenki tölthette fel eddig munkáját. A szervezők az érintettek szíves elnézését kérik, és arra biztatják a sikertelen próbálkozókat, hogy június 20-áig töltsék fel karikatúrájukat az oldalra.

Galéria
„Az eddig beérkezett karikatúrák kavalkádjában sokszínűséget, ötletességet fedezhetünk fel, s bár elfogadásra kerültek a más témát feldolgozó rajzok is, némely mégis sikeresen, különös ráérzéssel festi elénk a klímakatasztrófa tragikumát” – vélekednek a szervezők.

A látogatók továbbra is szavazhatnak kedvencükre a jelentkezés határidejéig. Bár a legtöbb közönségszavazatot begyűjtött munka különdíjban részesül, szakmai zsűri is értékeli a rajzokat. A Zöld Erdély Egyesület program-koordinátora, Jakab Vilma, Könczey Elemér grafikus és Gáspárik Attila színművész elbírálása után érik el a végleges helyezést a karikatúrák, eredményhirdetésre pedig július 2-án kerül sor.

Néhány rajzot ízelítőül bemutattunk, a teljes kollekció a honlapon megtekinhető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés