Marosvásárhelyi regény kerül filmvászonra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

András Ferenc magyarországi filmrendező beleszeretett, így kerül filmvászonra Kincses Elemér Soha című regénye. A könyv önéletrajzi jellegű: az író első szerelmének történetét ismerhetjük meg belőle, és közben az 50–60-as évek Marosvásárhelyét is.

Szász Cs. Emese

2010. február 21., 17:072010. február 21., 17:07

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

„1946-ben születtem Marosvásárhelyen, abban az utcában, amelyben most is élek. Százharminc színpadi rendezés, egy-egy opera és filmrendezés, egy novellás kötet és három drámakötet után, ez az első regényem. Írom a másodikat, gondolkodom a harmadikon. Atléta koromban gyorsfutó voltam. Ez már hosszútáv...” – írja a könyv hátsó lapján Kincses Elemér, aki önéletrajzi regénynek szánta művét.

Nem forgatókönyvnek szánta

Kincses Elemér 2007-ben megjelent regénye véletlenül került a magyarországi filmrendező András Ferenc kezébe, ő pedig egyből beleszeretett, így került Azurai György producerhez, akinek szintén elnyerte a tetszését és elhatározta, hogy filmet készít belőle. András Ferenc rendezte a nagy sikerű Dögkeselyűt és a Veri az ördög a feleségét című filmet is, a magyar rendező szívesen dolgozik erdélyi színművészekkel, s valószínűleg ez most sem lesz másként, ugyanis nemrég megnézte a Tompa Miklós Társulat Caligula helytartója című előadását, majd kijelentette: majdnem mindenkit szeretne szerepeltetni a készülő filmben is.

Ez a Vásárhely, már nem az a Vásárhely

„Külön öröm számomra, hogy ez egy marosvásárhelyi film lesz, marosvásárhelyi színészekkel, és forgatással. Igaz, nagyon nehéz lesz a régi Vásárhely hangulatát visszaadni, mert ez a város, már nem az a város. De hát majd elmegyünk a Székelyföldre, mondjuk Udvarhelyre vagy Kézdire, s ott forgatunk. A film úgyis egy mese, a néző lát egy kisvárosi utcát, de nem tudja, hogy az vajon hol lehet” – fogalmazott Kincses Elemér.

Hogy miről szól a regény, mikor érkezik hozzánk a magyarországi stáb, és miért keresnek egy aranyhajú lányt, kiderül a Vásárhelyi Hírlap hétfői, február 22-ei lapszámából!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 07., vasárnap

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg

Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.

Soós Zoltán: hétfőtől újrakezdik a város takarítását, hacsak a prefektúra nem akadályozza meg
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra

Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.

Égető szüksége van Nyárádszeredának a tehermentesítő útra
2026. június 07., vasárnap

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó

Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.

Kerítést és gázvezetéket rongált meg egy útról lesodródó autó
2026. június 07., vasárnap

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket

Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.

Minden edzés öleléssel kezdődik – értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak tartanak edzéseket
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata

A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.

Újra régi fényében a Vártemplom bútorzata
2026. június 05., péntek

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez

Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.

Cseke Attila: biztosítjuk a hiányzó pénzt a marosvásárhelyi szívintézet befejezéséhez
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése

Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.

Balhéba torkollt a gyanúsított rendőri elvezetése
2026. június 04., csütörtök

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban

Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.

A nemzeti összetartozás napján csendült fel az utolsó csengőszó a Bolyaiban
2026. június 04., csütörtök

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától

Készíti a százhúszmillió eurós uniós pályázatát a Maros HÉV Egyesület, miután a szállításügyi minisztérium jóváhagyta, hogy együttműködési megállapodást kössön az országos vasúttársasággal. A június végi határidőig még két fontos iratot kell beszerezniük.

Lassan, de őrölnek a malmok: egy lépésre a százhúszmillió euró lehívásától
Hirdetés