
Kerámiakészítő műhelyt mutattak be Marosvásárhelyen. A megnyitó eseményen a részvevők láthatták, miként készül a kerámia, és közben megtekinthették a műhelyt vezető két keramikus alkotásaiból berendezett kiállítást is.
2016. április 24., 17:072016. április 24., 17:07
2016. április 24., 21:012016. április 24., 21:01
A meglepően nagyszámú közönség érdeklődéssel követte a műhely tevékenységének útra indítását a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai volt ortodox zsinagóga épületében, ahol a kézműveseket befogadó Kortárs Művészetek Háza működik. A megnyitón Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) elnöke elmondta: eddig az egyesület főként a magyar-örmények múltjával foglalkozott, ám úgy érezték, ideje lenne valami konkrét tevékenységet elindítani.
„Sok pénzünk nem volt, mert azt elvették őseinktől a kommunizmus alatt, de volt nagy akarásunk és szerencsénk. Szerencsénk, mert útjaink találkoztak két hölggyel, Dobribán Annamáriával és Demeter Irénnel, akik a kerámiaművészet elkötelezett hívei. Így történt, hogy ebbe az irányba indultunk el” – mesélte az ötlet megszületését az egyesületi elnök.
A két kerámiaművész Szamosújvárt járt évente sokszor, ott tanulta ezt a „mesterséget”, s szívesen társultak a MÖMKE-vel, amikor kipattant a kerámiaműhely indításának ötlete. Az egyesület pályázott a Bethlen Gábor Alapnál egy kerámia-égetőkemence beszerzéséért, nyertek, s a kemencét már meg is vásárolták.
A továbbiakban az jelentett gondot, hogy hol helyezzék el. Sok támogató biztatást, ígéretet kaptak az elején, de valódi támogatás csupán egy helyről jött: a Kortárs Művészetek Házától. És annak is a lelkes vezetőjétől, András Lóránttól. Aki – bár a társulatuk is fenntartási gondokkal küzd –, mint egy modern kori mecénás, jó szívvel felkínálta az épületben levő egyik helyiséget a műhely számára. Így most már helyiség van, kemence van, oktatók vannak, a további kellékeket még beszerzik, tehát indulhat a munka.
Demeter Irén „mutatta be a nap sztárját”, a kemencét, amelyet 800 Celsius-fokon használnak majd, de ezer fok feletti égetésre is képes. Miután ismertette a működését, elmondta, a munkálatokat itt Dobribán Anna művésztársa fogja vezetni. Tudatták, az agyagozás nehéz fizikai munka, de egyben stresszoldó is. Kerámiakészítés közben mindig tanul valamit az ember.
Mint megtudtuk, már májusban indul két csoport, aztán júniusban megint kettő. Annyi volt a jelentkező, hogy újabb korongozni tanulókat már csak a várólistára tudnak felírni (az irendemeter@yahoo.com e-mail címen lehet jelentkezni a várólistára). Mintegy húsz személlyel indulnak a tanfolyamok, ennél többet nem tudnak vállalni az oktatók, mert mindenkivel külön-külön is foglalkozni kell. A részvételi díj alacsony, épp csak az anyag- és az égetőkemence fogyasztásának ellenértékét fedezi. A két alkotóművész úgy számolja, hogy a tanulóknak majd az oktatás végén sikerül 8–10 saját készítésű kerámiatárgyat hazavinniük.
Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.
Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.
Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.
Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.
Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.
Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.
A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.
A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.
Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.
szóljon hozzá!