
Kerámiaégető kemencét, a kerámiaműhely majdani működésének módozatait mutatják be csütörtökön a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai Kortárs Művészetek Házában (az 1927-ben épült volt zsinagóga épületében). A délután hat órakor kezdődő marosvásárhelyi bemutatóra várják a művészetek, kézművesség iránt érdeklődőket.
2016. április 18., 19:082016. április 18., 19:08
A Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) még 2015-ben kreatív kerámiaműhely kialakítását tűzte ki céljául Marosvásárhelyen, ahol magyar és kaukázusi szín- és motívumvilággal ismerkedhetnek, átadása után pedig alkothatnak a művészeti ág iránt érdeklődők. Az egyesület elnöke, Puskás Attila elmondta – a tagok közül többen is művészi szinten folytatják a kerámiakészítést és díszítést, kellő tapasztalatot szereztek a szamosújvári Téka Alapítványnál, illetve a magyar-örmény közösségnél szervezett foglalkozásokon, és oklevelet is kaptak róla. A kerámiatárgyak, -ékszerek a marosvásárhelyi egyesület által szervezett kiállításokon nagy érdeklődésnek örvendtek, ezért döntött úgy az egyesület, hogy megpróbál pályázati úton beszerezni egy kemencét, amely elengedhetetlen kelléke egy ilyen műhelynek. Sikerült megnyerni a pályázatot, a kemencét és a műhelyt egyelőre a Kortárs Művészetek Házában rendezték be.
Az egyesületi elnök elmondta: a tevékenység nem kizárólag hagyományos műhelyfoglalkozás-értelemben folyik, hanem oktatási és pszichológiai szempontot is érvényesítenek. Tekintettel arra, hogy a román oktatási rendszerben hiányosak a manuális és a finommozgás-koordináció fejlesztését szolgáló foglalkozások, a tevékenység kiválóan alkalmas a gyermekek mozgáskoordinációjának és fantáziavilágának fejlesztéséhez. A felnőttek világában egyre inkább teret hódító szorongás, depresszió és elmagányosodás leküzdésének eszköze lehet a kerámiakészítés és -díszítés a foglalkozások keretében. Az András Lóránt Társulattal együttműködve alakítják ki a műhelyt és a foglalkozásokat.
A csütörtöki bemutatón nem csak a helyiség és a kemence kerül bemutatásra, a látogatók egy kiállítás keretében a művészek alkotásaival is megismerkedhetnek. A projektről a helyszínen részletes tájékoztatást nyújt Dobribán Anna és Demeter Anna oktató, András Lóránt, a társulat és Puskás Attila, a MÖMKE vezetője. A tervek szerint a kreatív kerámiaműhely heti két alkalommal várja a gyermekeket és a felnőtteket, a részvétel előzetes iratkozással történik majd.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.
Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.
szóljon hozzá!