Könyvvásár honlappal és Tvrtkóval

Elindult a könyvvásár honlapja, és elkezdődött a jegyeladás is a rendezvény kiegészítő programjaira. A már bejelentettek mellett újabb fellépőkkel bővül a könyvvásár, itt lesz például a televízióból ismert Vujity Tvrtko, aki angyali és pokoli történetekkel várja majd a látogatókat.

Szász Cs. Emese

2012. november 01., 10:442012. november 01., 10:44

2012. november 01., 11:002012. november 01., 11:00

A 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idén november 15–  17. között zajlik. A rendezvény számos újítást és kiegészítő programot ígér, több mint 100 kiadó érkezik Marosvásárhelyre körülbelül 8000 címmel, emellett pedig több mint 50 kiegészítő rendezvényen vehetnek majd részt az érdeklődők. A három estére három neves meghívott érkezik, egyikük a magyarországi Örkény Színház igazgatója, egyben nagyszerű színész, Mácsai Pál, aki Örkény egyperceseiből állította össze műsorát. A másik két este vendége az Alma együttes és a Kávészünet zenekar, előbbi inkább gyerekeknek zenél majd, utóbbi felnőttekhez is szól megzenésített verseivel.

Angyali és pokoli történetek Tvrtkótól

A könyvvásár vendége lesz Vujity Tvrtko is, akit sokan „veszélyes utazó-újságíróként” tartanak számon. Neve ismerősen csenghet a marosvásárhelyiek számára, hiszen az egyik magyarországi kereskedelmi csatorna állandó riportere, műsorvezetője. Vujity Tvrtko azonban nem csak ismert médiaszemélyiség, számos cikk, tanulmány, könyv szerzője. A Pokoli történetek – Angyali történetek című estjén különböző kalandos riporterkedéseiről számol be. Az érdeklődők november 15-én 19 órától az Ariel Színház új épületében hallgathatják meg az élménybeszámolót.

A színházi paletta is színesebbé válik, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Örkény- és Cargiale-darabjai mellett, a Nemzeti igazgatója, Gáspárik Attila felolvasó-színházi előadásra készül: Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című szövegét tolmácsolja az érdeklődőknek a vezérigazgató.

Már lehet jegyet váltani

Elindult a jegyeladás is a könyvvásár különböző rendezvényeire: az Alma együttes november 15-ei koncertjére a felnőtt jegy 18, a diák, egyetemista és nyugdíjas jegy 10 lejbe kerül. Ugyanezek az árak érvényesek a Tompa Miklós Társulat két előadására is, a Kincses Elemér által rendezett Megtorlás című Caragiale-darabra, illetve a Kövesdy István által rendezett, Örkény egypercesekből összeállított Változatok című felolvasó-színházi előadásra is.

A november 16-án fellépő Kávészünet koncertjére egységesen 10 lejbe kerül a jegy, Mácsai Pál november 17-ei Azt meséld el, Pista! című egyéni műsorát a Nemzeti Színház bemutató jegyárainak megfelelő összeggel nézhetik meg az érdeklődők 25, 20, illetve 18 lejért, attól függően, hogy hova váltanának jegyet. A produkciókra a marosvásárhelyi Kultúrpalota jegypénztáránál lehet belépőt vásárolni, valamint a www.biletmaster.ro oldalon, ahol a Tompa Miklós Társulat előadásai között találják meg a Könyvvásár fellépőit.

Elindult a honlap

Az ígértekhez hűen elindult a könyvvásár honlapja is, a rendezvény történetében most először üzemeltetnek saját weboldalt a www.vasarhely.ro/konyvvasar címen. Az érdeklődők itt megtalálják az esemény teljes programját, a különböző programpontok részletes leírását, bemutatják a fellépőket, de a legújabb újdonságok is ide kerülnek ki leghamarabb. A honlap ugyanakkor alkalmat teremt arra is, hogy a könyvvásár majdani vásárlói már most értesüljenek a kedvezményes könyvekről, legújabb kiadványokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei