Erdélyből is várnak jelentkezőket a budapesti Miss Colours kerekesszékes szépségversenyre.
2014. január 20., 17:462014. január 20., 17:46
2014. január 20., 17:532014. január 20., 17:53
Harmadik alkalommal szervezik meg Budapesten a Miss Colours kerekesszékes szépségversenyt. 2012-ben azért indították útjára a versenyt, hogy megmutassák, a kerekesszékben ülő hölgyek számára is ugyanolyan fontos a szépség és a nőiesség, mint ép társaiknak. A kezdeményezés ötletgazdája Kazány Tibor saját tapasztalatból tudja, hogy a mozgássérült emberek nehezebben tudnak érvényesülni, és kevesebb az önbizalmuk is – írják a szervezők. „Fontosnak tartottuk bemutatni, hogy a kerekesszékes emberek is ugyanolyan problémákkal és örömökkel élik az életüket, mint bárki más. A verseny hatására mára már államigazgatási szinten is foglalkoznak a kezdeményezéssel.”
Idén március 22-én a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban a Budapest-Center Rotary Clubnak köszönhetően nemzetközi szinten szervezik meg a versenyt. Jelentkezni február 15-ig lehet. Február 22-én kerül sor a középdöntőre, március 18-22. között felkészítő tábort tartanak a döntősöknek, majd március 22-én rendezik a döntőt. Bővebb információ a verseny oldalán található.
szóljon hozzá!