
Fotó: Kraft Noémi
Hatnapos, játékos, kutató jellegű tábort szervezett általános iskolások számára a Csíki Székely Múzeum. A nagy népszerűségnek örvendő programsorozat által a múzeumban dolgozók tevékenységébe, munkájába nyernek betekintést a fiatalok, miközben általános művelségben is gyarapodnak.
2010. augusztus 12., 19:512010. augusztus 12., 19:51
2010. augusztus 13., 21:532010. augusztus 13., 21:53
Fotó: Kraft Noémi
Az időszakos kiállításokhoz kapcsolódó, múzeumpedagógiai foglalkozások szolgáltatták a tábor ötletét. „Arra gondoltunk, hogy a múzeum mint táborterep nagyon jól tudna működni. Megvan a tér, itt ez a jó nagy udvar, lehet szaladgálni, játszani. Nagy volt az érdeklődés, az első napokban beteltek a meghirdetett helyek, a más településekről érdeklődőket vissza kellett utasítani. Sajnos, elszállásolásról nem tudunk még gondoskodni, pedig Székelyudvarhelyről is jelezték, hogy hoznának gyermekeket” – mondta lapunknak Kádár Kincső programfelelős.
Csapatépítő játékokkal indul a nap, majd délelőttönként két csoportban foglalkoznak a gyermekekkel. Ez inkább az elméleti rész, a múzeum munkatársai segítségével, kisebb előadások által a táborozók betekinthetnek az itt folyó munkába, az egyes szakterületekre. Képeket nézegetnek, beszélgetnek róluk (a kápolnakészítéskor például előbb eldöntötték, hogyan kell kinéznie: hol álljon, hová tájolják az ablakokat, majd fából, kartonlapokból, papírból elkészítették). Ugyanezt délután megpróbálják gyakorlatban kivitelezni. Vetélkedővel zárul a foglalkozás, az illető napon tanultakat kell visszaadniuk néhány elméleti kérdés megválaszolása, illetve van pár gyakorlati próba által.
A hétfői nap a művészettörténet köré szerveződött – tudtuk meg. Freskókat, festményeket, ablakokat, szobrokat, templomokat, épületeket ábrázoló képeket nézegettek. Ezek alapján építették a kápolnát, tanulmányozták, hogyan kell berendezni, festettek rózsaablakot, elkészítették a menasági szárnyasoltár makettjét, amit ki is festettek, továbbá a székelyderzsi unitárius templom egyik Szent László-freskója is felkerült a falára. „Úgy próbáltuk megoldani, hogy Szent László legendáján vezetjük végig, kiválasztottunk még két szentet, Antalt és Jeromost – ők kerültek a festett ablakokra – és általuk megbeszéltük a szentek attribútumait, azt, hogy mivel szokták őket ábrázolni” – mondta a programfelelős.
Elkészült a kápolna, másnap meg lehetett tartani a néprajzos napot, mely egy lakodalom megszervezésében csúcsosodott. Délelőtt a néprajzi kiállítást vették szemügyre, megnézték, a kiállított tárgyak közül melyeket lehetne felhasználni egy esküvőhöz: textíliákat, kosarakat, viseleteket, hozományos ládát. Arra is kitértek, hogy egy hozományos ládába mi került be hajdanán, és mit tennének bele ma. Közben a másik csoport népmeséket nézett-elemzett, szünetekben pedig Orbán Ferenc zenésszel népdalokat, az esküvő köré csoportosuló énekeket tanultak.
Fotó: Kraft Noémi
Délután négy csoportra oszlott a társaság, mindnyájan kidolgoztak egy körülbelül tíz perces jelenetet, drámajátékot: párválasztó, kikérő, az esküvői és a „bulizó” – mulatság, menyasszonyszöktetés. Megvoltak a szerepek, mindenik csoportban volt menyasszony, vőlegény és lakodalmas menet, szerepjátékok, melyeket dr. Balázs Lajos csíkszentdomokosi lakodalmas szokásokról írt könyve, Az én első tisztességes napom alapján szerveztek meg.
A szerdai a régészeti nap volt – a tábort megelőző héten a múzeum munkatársai ástak a skanzen területén két nagy szelvényt, ahová cserepeket, pénzérméket rejtettek el, melyeket szintén két csoportban feltárták a „kis régészek”. A délelőtti foglalkozáson hallhatták, hogyan kell szelvényt ásni, mik kerülhetnek elő a földből, megnézték a régészeti raktárban a meglévő „kincseket”. Miután kiásták, megtisztították, szakszerűen szín, forma szerint csoportosítva dobozolták azokat. Egy nagyméretű gót edényt is elkészítettek agyagból.
Fotó: Kraft Noémi
A csütörtöki nap a nyomdatörténeti kiállításhoz kapcsolódott, beszéltek a helyi ferences nyomda történetéről, megtekintették a könyveket, kódexeket, iniciálékat rajzoltak, sőt délután a könyvkötészet titkaiba is beleshettek a táborozók.
A pénteki nap a restaurálásé, a szerdán kiásott, megtisztított, előkészített tárgyakon gyakorolhatnak. Megtanulhatják, hogyan rendezünk be egy kiállítást, az általuk készített, „restaurált” tárgyakból szombaton nyílik kiállítás, illetve a táborban tanultak alapján vetélkedővel, díjkiosztóval zárják a tábort.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!