
Fotó: Both Ildikó
Ifjúsági majálist szervezett a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács, melynek célja a szórakozás volt, hiszen a tanév végén minden fiatal erre vágyik. Bár az idő nem kedvezett a rendezvénynek, a résztvevők jól érezték magukat.
2010. június 22., 13:262010. június 22., 13:26
2010. június 22., 14:122010. június 22., 14:12
Fotó: Both Ildikó
A majálist mint helyi szokást próbálták feleleveníteni a szervezők – tájékoztatott Székely Róbert, a SZIT elnöke, aki azt is elmondta, hogy a rendezvény sikeresebb volt, mint azt előre gondolták. Régen a majális nagy ünnepség volt, Kovászna megyeszerte megrendezték a községbekben, falvakban, de városokban is – ezt kívánták feleleveníteni a fiatalok, természetesen a mai kornak megfelelően.
Fotó: Both Ildikó
Székely Róbert elmondta: az ötlet onnan jött, hogy a legtöbb szervezet általában különböző képzéseket szervez a fiatalok számára, így ők inkább a szórakozásra és kikapcsolódásra összpontosítottak. A résztvevők 15–20 év közötti fiatalok, diákok, egyetemisták voltak, akik a négyes kilométerkőnél egész napos rendezvényen próbálták ki tehetségüket, ügyességüket és szórakoztak egymáson is.
Fotó: Both Ildikó
A résztvevők nagy része olyan fiatal volt, aki különböző ifjúsági szervezetben tevékenykedik, de akadtak újak is, akik most ismerkedtek meg a SZIT-tel, mondták a szervezők. A májusfamászás mellett éjféli viccmondó versenyt is szerveztek, de számháború és gitárest is várta az érdeklődőket.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány és Sepsiszentgyörgy önkormányzata is támogatta, de a HÁRIT is kivette részét a szervezésből.
Fotó: Both Ildikó
A SZIT már több ifjúsági rendezvényt is szervezett Sepsiszentgyörgyön, céljuk a széleskörű szórakoztatás nemcsak a városban, de megyeszerte is. Sajnálatos módon az első ifjúsági majálisnak a vihar vetett véget, így nem sikerült megválasztani az ünnepség királyát és királynőjét, de a fiatalok remélik, jövőben az időjárás is kedvez majd nekik.
Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.
Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.
Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.
Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.
szóljon hozzá!