
Fotó: Barabás Ákos
Idén is lesz Legszebb konyhakert vetélkedő, melynek célja a háztáji zöldség- és gyümölcstermesztés ösztönzése. Tavaly huszonhárom udvarhelyszéki település vett részt a programban, idén április végéig lehet benevezni.
2016. április 19., 13:042016. április 19., 13:04
2016. április 19., 13:072016. április 19., 13:07
Az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete (UME) három évvel ezelőtt indította el a Legszebb konyhakert programot, ezáltal is ösztönözve a lakosokat, hogy saját, illetve rokonaik vagy barátaik udvarán, kertjében konyhakertet alakítsanak ki, és családjuknak zöldséget, gyümölcsöt termesszenek. Az ötlet Magyarországról származik.
Idén a Székelyföldi Bio Egyesület társszervezőként segíti az UME programját – tudtuk meg Jakab Ernőtől, az UME elnökétől, aki elmondta azt is, hogy tavaly huszonhárom udvarhelyszéki település negyvenöt konyhakertjét értékelték, köztük három olyat is, amelyet erkélyen alakítottak ki. A vetélkedőbe április 30-áig lehet benevezni. A zsűritagok a kerteket május 1. és augusztus 15. között két alkalommal tekintik meg: először a vetést, palántaültetést követően, majd a terméskor. A látogatások időpontját előzetesen egyeztetik. Augusztus 30-án hirdetnek eredményt és adják át az oklelveleket.
Több kategóriában fogadnak jelentkezőket: erkélyen kialakított, mini, 50 négyzetméter alatti, és normál, 50 négyzetméter feletti kertekkel, illetve három típusú zárt kert kategóriában: zöldséges, gyümölcsös vagy vegyes, tehát zöldséges és gyümölcsös, valamint közösségi csoportban is, ahol társulások gondoznak egy-egy konyhakertet. Jelentkezni az emamathe@yahoo.com e-mail címen, a 0745–327972-es telefonszámon vagy az agroume.ro oldalon lehet. A szervezők szívesen fogadnak konyhakertről készített fotókat, amelyek segítik a zsűri munkáját, ugyanakkor az udvarhelyszéki nyerteseket ezek alapján nevezhetik be a magyarországi versenyre.
A kritériumok között szerepel, hogy a kertben legkevesebb ötféle növény, az erkélyen, illetve balkonon legkevesebb öt edényben elhelyezett három különböző, a termelő által szabadon választott konyhakerti növény termesztését kérik. Fontos szempont, hogy a megművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott, gyommentes és hasznos, környezete rendezett. A zsűritagok figyelnek a zöldségek és gyümölcsök minőségére is. A vegyszerrel kezelt növények esetében kötelező módon kérik a naprakészen, szabályosan vezetett permetezési naplót.
Előnyt élveznek azok a kertek, ahol komposztálást, öko/bio módszereket alkalmaznak, esővízzel öntöznek. A szervezők kiemelten kezelik a madárbarát kert kialakítását, amelyben van madáretető, itató és házikó, illetve azt is, ha a kertben többféle fűszer- és gyógynövény található. Külön előnynek számít, ha több generáció műveli együtt a kertet.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!