Fotópályázat a Művészetek Hétvégéjére

A Művészetek hétvégéje elnevezésű rendezvény lebonyolítására készül a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, illetve az intézményen belül működő Mikó Diáktanács június második hétvégéjén. Az esemény keretén belül 35 éven aluliaknak szóló fotópályázatot hirdettek meg. A beküldendő műveket három témában várják: ismeretlen ismerős, híres szobrok, illetve híres festmények újragondolva.

Bencze Melinda

2014. május 27., 13:492014. május 27., 13:49

Kovács Zenkő Bernadette, a Művészetek Hétvégéjének egyik szervezője elmondta, kategóriánként csak egy művel lehet pályázni, továbbá felhívja a figyelmet arra is, hogy a fotókon csak minimális, teljes képet érintő korrekciók végezhetőek el, mint például a kontrasztállítás, vagy a színkorrekció. Beküldési határidő május 31., a beérkezett munkákból kiállítást szerveznek a Székely Mikó Kollégium udvarán a Művészetek Hétvégéje rendezvénysorozat idejére.

A kiállítás mellett a szervező kiemelte, hogy irodalom, színház és vizuális kommunikáció köré felépített, tematizált napokkal várják Háromszék, de akár más megyék fiatalságát is a 2009 óta szüneteltetett rendezvénysorozatra. A szervező néhány programpontot érintve elmondta, lesznek improvizációs elemeket tartalmazó előadások, tűztánc, de előreláthatólag drámapedagógiai tréning is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei