
Fáy Miklós az évad 14 legjobb előadása közé sorolta a 20/20 című drámát, így a marosvásárhelyi Yorick Stúdió első alkalommal kerül be a X. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.
2010. március 04., 12:042010. március 04., 12:04
2010. március 04., 13:092010. március 04., 13:09
A 2010-es POSZT-ra meghívott előadásokat a Csillag születik tehetségkutatójából is jól ismert kritikus, Fáy Miklós válogatta. A kritikus a 2009. április 1. és 2010. február 28. között bemutatott anyaországi és határon túli magyar színházi előadások közül választotta ki a versenyprogramba bekerült darabokat, összesen 120 produkció megtekintése után.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a nagyszínpadi művek közt száll versenybe. A Veszett fejsze című előadásuk két budapesti, egy pécsi, egy zalaegerszegi, egy egri és egy debreceni színház darabjával mérkőzik.
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a bukaresti dramAcum 20/20 című produkciója a stúdiószínházi programban száll versenybe. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi etnikai zavargásokról szóló darab négy budapesti, egy szegedi és egy szabadkai produkcióval „küzd meg”. „Nagy megtiszteltetés, hogy Fáy Miklós az évad 14 legjobb előadása közé sorolta a 20/20-t, így a Yorick Stúdió első alkalommal kerül be a POSZT versenyprogramjába” – vélekednek a marosvásárhelyi stúdió háza táján.
A Gianina Cărbunariu rendezte 20/20 című darab a múlt évben részt vett Budapesten szervezett nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon, és idén is számos fesztiválmeghívásnak készül eleget tenni. Több hazai szemle mellett három nemzetközi fesztiválon is bemutatkozik: a Szebeni Nemzetközi Színházfesztiválon, az újvidéki Sterijino Pozorje fesztiválon és a nagybányai Atelier (Műhely) Fesztiválon.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
Kilencvenmillió lejes tartozása van a marosvásárhelyi szívintézetet építő céggel szemben az egészségügyi minisztériumnak, Cseke Attila ügyvivő tárcavezető azonban pénteken Marosvásárhelyen kijelentette: biztosítani fogják a befejezéshez szükséges pénzt.
Ellenőrzést rendelt el csütörtökön a Maros megyei rendőrség vezetője, miután a marosvásárhelyi bíróság épületénél egy férfi beékelődött a szexuális bűncselekményekkel gyanúsított Cristian Pomohaci rendőri kíséretébe és kezet emelt egy polgárra.
Újabb évfolyam búcsúzott el Maros megye legnépesebb magyar iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból június 4-én. Az ünnepségen Magyarország kormányának üzenete is elhangzott, amelyet Kissné Hlatki Katalin nagykövet adott át.
szóljon hozzá!