
Budapestre utazik, tanulmányi kiránduláson vesz részt a Fogarasy Mihály Szakközépiskola nyolcvan tanulója. Ennek kézzel fogható eredménye is lesz, egy elektromos autó fog elindulni, amelyet diákok terveztek, és építettek meg.
2016. május 11., 22:232016. május 11., 22:23
A jármű a budapesti Weiss Manfréd Szakközépiskola diákjaival közös munkában készült, az első prototípus a gyergyószentmiklósi iskola tanműhelyeiben született, a második pedig most Budapesten lép működésbe, ott végzik el az utolsó simításokat. A munka, a Fogarasy-Weiss Elektromos Automobil a két iskola közti együttműködés eredménye, amely a Határtalanul program pályázat jóvoltából valósulhatott meg.
A munka több hónapon át tartott a két intézményben, elektrotechnikai, illetve autószerelőnek tanuló diákok erőfeszítésének köszönhetően. A diákok találkozásán történt meg a szakmai tapasztalatok kicserélése – közölte Rozgonyi Krisztián, az együttműködés budapesti szervezője. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, Együttműködés szakképző iskolák között címen kiírt pályázat, amellett hogy kapcsolatépítést, tapasztalatszerzést jelent az iskolák diákjai és tanáraik számára, a szakmai fejlődésükhöz is hozzájárul.
Az autóépítés járműipari fémalkatrész-gyártó és az elektroműszerész szakmát tanuló diákok szakmai alapképzését segítette elő. A megtervezéstől az elkészülésig számos képességet, készséget fejlesztettek. A márkajelzés, rendszám megtervezése, elkészítése informatikai és grafikai kompetenciáikat is fejlesztett.
Szakmai vezetők Magyar Zsolt, Bayer Géza és Borbély Bartis Árpád voltak. A két iskola kapcsolata több mint húsz évre nyúlik vissza, egy nagyobb szünet után már harmadik hasonló együttműködés. Borbély Magdolna osztályfőnök vezetésével most nyolcvan elektronika és mechatronika profilú osztályban tanuló gyergyószentmiklósi diák utazik Budapestre, ahol persze a tanulás, a közös munka mellett kikapcsolódásra, kulturális programokra is lesz lehetőség, ahogyan az áprilisban idelátogatott magyarországi diákok is megismerhették a város és a környék látnivalóit.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.
Elkerüli a kihelyezett csapdát a Gyergyószentmiklós üdülőövezetében korábban rendszeresen megforduló medve. Az állatot a csapda kihelyezése után látták ugyan a helyszínen, de elfogni egyelőre nem sikerült.
szóljon hozzá!