Egyedi táskákat készít

Két szenvedélyét, a formatervezést és a grafikát ötvözi munkájában Szász Zsuzsa székelyudvarhelyi táskatervező. Már két éve varrja egyedi divattáskáit, helyi műhelyéből több erdélyi nagyvárosba, sőt határokon túlra is elkerültek alkotásai.

Veres Réka

2015. március 12., 15:442015. március 12., 15:44

Első táskáit a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem diákjaként álmodta meg Szász Zsuzsa. A székelyudvarhelyi lány grafika szakon diplomázott, mesteri képzése alatt javasolta oktatója, hogy térjen el a grafikától, helyette inkább praktikus formákba szülje meg ötleteit. „Egy lányhoz mi áll közelebb, mint a táska?” – ez volt az a kérdés, amire válaszként Zsuzsa elkezdte kalandos utazását a táskatervezés világában. Tulajdonképpen saját célra alakította ki első táskáit, hiszen mindig meggyűlt a baja a méretekkel, nem illettek öltözékéhez. Mivel sosem találta meg a hozzá tökéletesen illő táskatípust, ezért megtervezte és megálmodta magának.

Eleinte nem ismerte az anyagokat és a varrástechnikákat sem, ezért papírból születtek meg elképzelései. Első táskaterveinek kivitelezésében egy helybéli szabó segített Zsuzsának, és egyben ő adta a döntő löketet munkájához. „Kérdésemre, hogy megvalósíthatók-e a papírmakettjeim, azt a választ kaptam, hogy mindent meg lehet varrni. Ekkor jöttem rá, hogy bármit kitalálhatok, mert megvalósítható” – magyarázta a fiatal tervező. Az elhatározástól viszont még hosszú út, számtalan kukában landoló anyag és legalább száz táska vezetett oda, míg elsajátította a táskakészítés fortélyait. A varrástechnikákat a nagymamájától örökölt Singer varrógépen kezdte fejleszteni. „Különböző anyagokat próbáltam ki, kísérleteztem, és rengeteget hibáztam. Elképzeltem valamit, de más lett a végeredmény. Az utolsó táskára voltam mindig a legbüszkébb, de utólag hibákat találtam. Eltettem, majd jött egy következő. Sok táskát rontottam el, és sokszor abba is akartam hagyni az egészet, de kitartottam. Lépésenként jöttem rá a részletekre, megvolt ennek az útja” – emlékezett vissza Zsuzsa.

A székelyudvarhelyi tervező táskái könnyen felismerhetők, hiszen rendszerint két kedvenc, egyszerű és egyben stílusos szabásmintája szerint varrja ezeket. Kizárólag természetes és minőségi anyagokkal szeret dolgozni, így bőrből és vászonból születnek a táskái. Zsuzsa számára a munkafolyamat kedvenc lépése az anyagok kiválasztása, ekkor tud legtöbbet játszadozni a színekkel és mintákkal. A különleges árnyalatú bőranyagot semleges színű vászonnal párosítja, klasszikus táskamodelljeit pedig játékos mintákkal, például pöttyökkel, gyümölcsökkel, levelekkel, állatokkal és absztrakt grafikával teszi látványossá. Bevallotta, eleinte a kinézetre összpontosított, most viszont táskáit úgy szabja és varrja, hogy ne csak mutatósak, hanem stabilak és funkcionálisak is legyenek.

Bár elmélyült a táskakészítésben, Zsuzsa mégsem tudta félretenni grafikus énjét: idővel letisztult szabásmintáit saját illusztrációival és rajzaival akarta gazdagítani. Saját stílusában megrajzolt mintái előbb füzetében születnek meg, majd a számítógépen megszerkesztett változatokat egy kolozsvári cég segítségével vászonra nyomtatja. Az érdeklődők részéről is jöttet mintaötletek, így kerültek többek között cicák, biciklik és kutyák is a táskákra. A fiatal tervező szereti az egyedi megrendeléseket, mert ilyenkor a leendő tulajdonossal ötletel. Izgalmasnak tartja, ha valakinek különleges kérése van, ugyanis kihívás számára ezeket megrajzolni úgy, hogy találjanak a táskához – igaz, ilyenkor időigényesebb az egyébként két hétig tartó munkafolyamat.

Néha ő maga sem hiszi el, hogy milyen messze és mennyire különböző személyekhez jutnak el székelyudvarhelyi műhelyében született táskái. Alkotásait például egy németországi lány is felfedezte az internet által, de az erdélyi nagyvárosokon kívül Bukarestbe is eljutottak már munkái. Bár egyelőre kevesen, de férfiak is szeretik divattáskáit, egyesek maguknak, legtöbben pedig párjuknak ajándékozták az egyedi kiegészítőket. „Mindig mosolyognak az emberek, amikor hordják a táskáimat, ez számomra a legpozitívabb visszajelzés. Ösztönöz, hogy folytassam munkámat” – áradozott a derűs tervező.

Egyelőre nem gondolkodik más kiegészítők készítésén, Zsuzsa most arra törekszik, hogy egyre jobb legyen a táskatervezés és -készítés terén, idővel viszont már saját kollekciót is összeállítana. „Mindig lehet fejlődni, végtelen sok anyag, forma, minta áll rendelkezésemre, játszadozni szeretnék ezekkel” – mondja az alkotó. Bár megfordult már nagyvárosokban, mégis jobban feltölti Székelyudvarhely nyugalma. Zsuzsa úgy érzi, szülővárosában teljesen feltalálja magát, műhelyéből az internet segítségével bárhova eljuttatja táskáit, és az alkotás mellett rengeteg lehetősége van kirándulni vagy lovagolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand
2025. július 05., szombat

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon

A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.

„Mondjon le! Új bányát!” – skandálták a tüntetők Parajdon
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn

Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.

Motoros baleset a Kalonda-tetőn
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
2025. július 04., péntek

Motoros baleset a Kalonda-tetőn