Anna-báloznak Marosvásárhelyen is

A balatonfüredi a leghíresebb, de nálunk is előfordul – a hagyományos Anna napi bálról van szó, amelynek gyökerei 1800-as évekre nyúlnak vissza, és akkoriban a legarisztokratikusabb rendezvénynek számított. Most Marosvásárhelyen is megszervezik – nem csak arisztokratáknak.

Szász Cs. Emese

2010. július 13., 16:282010. július 13., 16:28

2010. július 13., 16:332010. július 13., 16:33

Galéria

Az Anna-napi mulatság régi hagyományokkal rendelkezik: Szentgyörgyi Horváth Fülöp János 1825. július 26-án rendezte a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Anna Krisztina ezen a bálon találkozott először férjével, Kiss Ernővel, a későbbi altábornaggyal és aradi vértanúval. A hagyományos bálokon Magyarország hírességei mind ott voltak: Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza például. Az I. világháború után elvesztette a jelentőségét, de megtartották egészen a II. világháború kezdetéig. A háború után az arisztokrata bálok nemkívánatos eseményekké váltak, ám az Anna-bált újra megtartották, az elsőt 1954. július 31-én. Ettől az időszaktól kezdődően az Anna-bál Szépe címet adták annak a lánynak, akit a zsűri vagy a többi vendég a legszebbnek talált a bálban. Manapság az Anna-bált leginkább magyarországi fürdőhelyeken rendezik. Az esemény egyben a fürdőévad első szakaszának végét jelenti.

Azóta a balatonfüredi Anna-bál hagyománya hozzánk is eljutott, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében Marosvásárhelyen is lesz Anna-napi táncvigalom elsőbálozókkal és bálkirálynő választással. Július 23-án 19 órától kezdődik a Black Lord étteremben, aki részt venne, meghívót igényelhet a 0265/265 933-as, vagy a 0749/400 170-es telefonszámon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés