Aktívan nyugdíjaskorban

Többnyire kirándulásokkal, piknikezésekkel, ünneplésekkel kapcsolódnak ki a csíki térség idősei, számukra klubok, egyesületek és alapítványok nyújtanak rendszeres programokat. A közel 80 ezer Hargita megyei nyugdíjashoz képest azonban elenyésző azok száma, akik aktívan részt vesznek a szervezett formájú társas tevékenységekben.

Barabás Hajnal

2016. április 20., 11:132016. április 20., 11:13

Máthé Rudolftól, a Hargita Megyei Idősek Tanácsának és a Hargita Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetségének vezetőjétől érdeklődtünk, milyen programokat kínálnak az idősek számára. Beszélgetésünk során kiderült, legtöbb esetben kirándulásokat szerveznek, de gyakran ülnek össze társasjátékokra is.

Tavaly tizenkét kiránduláson vettek részt, ugyanakkor minden évben Kászonban főzőversenyt szerveznek. „Minden hónapban megyünk kirándulni, olyan hónap is volt, hogy kétszer voltunk” – mondta Máthé. Hozzátette, nagy az érdeklődés az utazások iránt, hiszen kedvezményes áron tehetik meg. Előfordult, hogy három buszt kellett bérelniük, annyian jelentkeztek egy-egy kiruccanásra. Emellett csoportosan mennek a szeredai és zsögödi fürdőkre, a szentegyházi termálfürdőre: kirándulnak, szalonnát, flekkent sütnek. Megtudtuk, hogy most vasárnap a piteşti-i virágkiállításra utaznak, immár második alkalommal. Az útra eddig már 85-ön jelezték részvételi szándékukat, és még lehet jelentkezni. „Van igény az ilyen kirándulásokra, mert más szórakozásuk a nyugdíjasoknak nincs” – vélte a nyugdíjszervezet vezetője.

Nyáron legtöbbször terepen vannak, télen pedig kénytelenek inkább benti tevékenységeket végezni. „Minket a kártya, a sakk és a römi érdekel, emellett a nők szeretnek énekelni is, mint a fonóban” – ismertette érdeklődésüket Máthé. Elárulta azt is, hogy a névnapokat is közösen ünneplik meg. Szerteágazó tevékenységeikkel kapcsolatban még kiderült, hogy a felsoroltak mellett minden évben megszervezik a farsangi bált, megünneplik a nők napját, megtartják az idősek nemzetközi napját, valamint elbúcsúztatják az óévet. Ugyanakkor időnként kedvezményes vagy ingyenes színházjegyeket is kapnak. „Az országos nyugdíjasszövetség tagjaként, a tevékenységünk alapján országos szinten az első tíz között vagyunk” – büszkélkedett Máthé.

A csíkkarcfalvi Reménysugár Alapítvány közel ötven tagja is sokat kirándul és ünnepel. Mint ahogy Bartalis Irén, az alapítvány elnöke mesélte, kilenc éve járnak össze, szoros közösséget alakítottak ki. Az első években egész Romániát körbejárták. Bár mindennapos tevékenységük nincs, gyakran járnak most is kirándulni. Idén együtt farsangoltak, és ünnepeltek március 8-án. „Minden évben piknikezni megyünk az erdőre, most is készülünk, csak várjuk, hogy melegedjen az idő. A hölgyek hozzák a kürtőskalács-tésztát, és az erdőn sütik meg” – avatott be az elnök. Ilyenkor sokat énekelnek, hiszen a csoportjukban rengeteg népdalt ismernek. „Kiülnek a zöldbe, virágot szednek, énekelnek, kibeszélik magukat, van, aki harmonikázik és kíséri az éneket” – nyújtott betekintést kirándulásaikba. Csoportjuk ugyanakkor sokszor részt vesz a temető karbantartásában, a templom kitakarításában. Továbbá minden évben többek között besegítenek a gyergyóalfalvi keresztalja fogadásába, akik pünkösd előtt csütörtökön érkeznek Karcfalvára, ahol elszállásolják őket. Bartalis terveikről is beszélt, mint mondta, szeretnének eljutni a közeljövőben Torockóra.

Csíki Adélt, a Sapientia egyetem sajtófelelősét, az általuk szervezett Ezüst Akadémia népszerűségéről kérdeztük, mivel a célközönségük szintén az idősebb korosztály. „Általában 180–200 személy vesz részt az előadásokon, nagyon rendszeresen járnak. Eddig 11 előadáson vagyunk túl, ma lesz a 12.” – ismertette. Hozzáfűzte, nem számítottak ekkora érdeklődésre. „Az idősebb korosztály számára nem sok tudományos jellegű program van, ezért indult az akadémia. Az előadások könnyen érthetők, bármilyen képzettséggel rendelkező számára jó kikapcsolódási lehetőségnek számítanak” – foglalta össze az akadémia célját Csíki Adél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
2026. január 07., szerda

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk

A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk
2026. január 05., hétfő

Hargitafürdőn 50, Csíkszeredában 20 centi hó esett

Hargitafürdőn 120 tonna, míg Csíkszeredában 210 tonna csúszásgátló anyagot szórtak az utakra a munkagépek az idei havazás kezdete óta – derül ki Bors Béla csíkszeredai alpolgármester közleményéből.

Hargitafürdőn 50, Csíkszeredában 20 centi hó esett
Hirdetés