A sport és a széthúzó közösség

– Mit jelent önnek a közösség és maga a közösségi élet?

– Sporttal kapcsolatosan azért tűztem ki egy célt magam elé, hogy a fiatalokat és a gyerekeket egy olyan életmódra próbáljam nevelni, amelyet inkább követhetnek, mint a mostani információáradatból származó tévutakat. Azt mondják: nem azt kell megváltani, akit meg akarsz, hanem aki hagyja magát. Én is ezt mondom. Próbálok „kialakítani” egy közösséget, amely legalább részleteiben modellértékű lehet. Igazából ezt látom megoldásnak. Mindezt nem lehet rövid távon elérni, mivel sok munkát kell belefektetni.

– Összességében milyennek látja az udvarhelyi közösséget?

– Nem akarom azt mondani (pedig tehetném), hogy el kellene kezdeni templomba járni. Azt látom, hogy helyi szinten minden emberben megvan egy kellő érzékenység (pl. a Küküllő partján lakó család esete), de azt nem fogjuk fel, hogy ezt meg is lehetne előzni. Nagyon hiányolom az igazi egymás iránti törődést. Kis szigetecskék, rétegek vannak, de egy összefüggő közösséget nem látok. Minden szinten széthúzást látok, nem csak politikailag. Köztudott, hogy az emberek nagyjából sznobok, büszkén verik a mellüket, hogy ők udvarhelyiek. Csak a sport területén meg lehet nézni, hogy Csíkszeredában hány meg hány és milyen sportlétesítmény épült, készül az uszodájuk, de még sokáig lehetne sorolni. Mi ehhez képest egy szót sem szólhatunk: omlik össze a fél város, a központ tele van problémás helyzetekkel stb. Tulajdonképpen mivel is vágunk fel? Azzal, hogy nálunk minden drágább? Ezt kellene a közösség emésztgesse, engem is beleértve.

– Véleménye szerint mit lehetne másként csinálni?

– Sport kapcsán annyit mondanék, hogy a számos rendezvényt nem kellene egymásra szervezni. Egy sportnaptár sokat segítene, de csak úgy lehetne hatékonyan elkészíteni, ha ez a számos kisközösség félretenné saját érdekeit, és közösen törekednének valami nagyobbra. Nincs köztük verbális kommunikáció. Közös akciókat kellene szervezni, amelybe mindenki részt venne. Például amikor gyerekek voltunk, mindig egyféle „harc” dúlt Tábor és Bethlen negyediek közt. Amint jobban kezdtünk ismerkedni, közeledni egymáshoz, sosem lett galiba belőle, csak barátság. A felnőttek is ugyanezt játszmázzák, csak más módszerekkel. Ebben látom a megoldás kulcsát, persze ez egy kicsit sem egyszerű. Az SZKA programjai által jó kapaszkodó tudna lenne, amennyiben továbbra is tiszta tud maradni, és elkerüli a beárnyékolást.

– Milyen közösségi munkákban vesz részt? Mik a tervei?

– Ha mindent összeszámolnék, akkor több mint száz sportrendezvény van, amit megszerveztünk. Sokáig aktív voltam az UFF-nál, abból kiszálltam, mert 30 év felett már nem az én elveim kellenek oda. Éppen most szereltünk fel két palánkot pályázati pénzből a városi focipálya melletti parkolóba. Udvarhelynek szükség lenne egy nagyobb méretű sportlétesítményre, beszéltem is a városvezetéssel a téma kapcsán. Nem kellene fedett legyen. Elméletileg a helyszín is meglenne: a Bethlen-lakótelepen az Urbana Rt. belső udvarán elég nagy terület fekszik használatlanul. Oda nyugodtan el lehetne készíteni legalább egy 40x20 méteres pályát keresztben kosárlabdára, hosszában pedig focizásra kialakítva. Még közönségnek is lenne hely. Csak pályázni kellene, leszedni a kerítéseket és a jogi procedúrákat lejárva kialakítani a közösségnek. A Bethlen negyedi forgalom nem olyan nagy, hogy a szennyezettséggel gondok adódjanak.

– Milyen változásokat lát, amióta a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány tevékenykedik a városban?

– Az SZKA-t eleve célja miatt pozitívnak ítélem. Úgy érzem, sikerült teljesíteniük kitűzött céljaikat. Különösen tetszik a Közösségi Kártya és az épületek felújítása a Kaláka program keretében. Ahogy lehetőségeink adódtak, igyekeztünk segíteni nekik. A kérdés az: hogyan tovább Chris Worman távozása után. Az új elnöknek lehet, hogy napokba fog telni az, ami Chrisnek csupán percekbe került. Nem azért, mert gyengébb nála, hanem mert a sznobság nem fogja elfogadni az új helyi elnököt. Christ pontosan azért fogadták be, mert érkezésekor egy amerikai idegen volt.