Hirdetés
Hirdetés

Tejtúladagolás a kolozsvári diákformációtól

Négy éve állt össze a banda •  Fotó: Forrás: 3AD

Négy éve állt össze a banda

Fotó: Forrás: 3AD

Néhány napja jelent meg a középiskolásokból álló kolozsvári 3AD zenekar első kislemeze, a Milk Overdose. A lemezbemutatót április 30-ra tervezték, de a jelen körülmények miatt ez egyelőre elmarad, akárcsak a tervezett turné. De tartottak már közös tejivós lemezhallgatást online felületen, és amint lehet, élőben is találkoznak a közönségükkel. A zenei formáció két tagjával, Jenei Deborahval (vokál) és Ballai Álmossal (gitár) beszélgettünk.

Péter Beáta

2020. április 29., 18:252020. április 29., 18:25

A 3AD zenekarral 2018-ban találkoztunk, amikor a kolozsvári helyszínen ők léphettek fel az erdélyi koncertkörúton levő Anna and the Barbies zenekar előtt. „A banda úgy állt össze, hogy ismertük egymást nagyjából 12 éves korunk óta, és bibliaheteken kezdtünk együtt zenélni gyerekeknek, leginkább gyerekdalokat. És jött az ötlet, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk négyes formációban zenélni” – emlékezett vissza a kezdetekre Jenei Deborah.

A 2016-os megalakulást követően gólyabálokon, majd klubokban is felléptek, 2018-ban az Anna and the Barbies előzenekaraként, majd 2019 januárjában a Kistehén előtt léptek színpadra. „Ugyancsak 2019-ben sikerült eljutnunk fesztiválokra is, köztük egy magyarországi fesztiválon is részt vettünk. Az év második felében összeállítottunk egy akusztikus koncertet a saját számainkból és pár feldolgozásból. Tavaly már gondolkodtunk a lemezen, és idén januárban elkezdtük a felvételeket, április 20-án jött ki. Ugyanakkor bejutottunk a VIBE fesztiválra az általuk meghirdetett verseny által” – vázolta fel Ballai Álmos, hogy mi minden történt a zenekar életében 2018 óta.

Hirdetés

Úgy vélik, a Milk Overdose című bemutatkozó lemezük visszaadja azt, hogy milyen hangulatú egy koncertjük, energikus számok lettek, fülbemászó a dallamuk.

Idézet
„A Milk Overdose (tejtúladagolás) azt jelenti, hogy élet-túladagolás. Mindenik szám egy társadalmi problémát, jelenséget közelít meg”

– magyarázza Álmos.

Mint kiderül, mindenik dalnak megvan a saját története, például az Instinct egy valós élmény alapján íródott. „Volt egy kocsma, az Instinct, ahová Álmosék bementek egy próba után. És akkor ott egy idősebb pasas megvert egy lányt, mert nem akart vele barátkozni” – avat be Deborah. A Honey című számuk pedig a lány szempontjából mutatja be ezt a történetet, aki azért kezdett el barátkozni a férfival, hogy az sört fizessen, cigit adjon neki – teszi hozzá Álmos.

A hanganyagot a kolozsvári Corvin Recording Stúdióban vették fel, a lemez borítóját és a dizájnt Kusztos Attila grafikus készítette. A tervek szerint CD-n is megjelenik majd, jelenleg a zenestream-oldalakon hallható.

S hogy műfajilag hová sorolnák be a zenéjüket? Trash ’n’ roll – mondják. „Rock ’n’ roll, de kicsit keményebb a hangzása, ezért lett trash ’n’ roll. Vannak »lájtosabb« számaink is, de semmiképp nem a kemény, hörgős metál, szerintünk egy barátságos és fogyasztható zene” – véli Álmos.

Ha minden rendben ment volna, április 30-án tartották volna a lemezbemutató koncertet a fiatal zenészek. Igaz, az esemény nem marad el, mert amint a helyzet megengedi, bepótolják. „Pólót, CD-t, koncertet, miniturnét szeretnénk majd.  A nyáron valószínűleg még nem lesz lehetséges, őszre vagy jövőre halasztódik. De például a VIBE-os verseny nagyot dobott azon, hogy több emberhez eljussunk. Épp aznap jött ki a lemezünk, amikor a döntő volt. Reméljük, hogy május 15. után ismét folytathatjuk a próbákat, reménykedünk, hogy vissza tudunk térni valamennyire a régi kerékvágásunkba” – osztották meg a Ligettel a terveiket.

 

3AD: fiatalok, vagányak és egyre sikeresebbek •  Fotó: Forrás: 3AD Galéria

3AD: fiatalok, vagányak és egyre sikeresebbek

Fotó: Forrás: 3AD

 A zenekar tagjai: Jenei Deborah (vokál), Ballai Álmos (gitár), Jakab Ádám (basszusgitár) és Jakab Ákos (dobok).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.

Tápláló falatok egy aktív naphoz
Tápláló falatok egy aktív naphoz
2026. február 23., hétfő

Tápláló falatok egy aktív naphoz

Hirdetés
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.

Fordított hagymás leveles tészta
Fordított hagymás leveles tészta
2026. február 22., vasárnap

Fordított hagymás leveles tészta

2026. február 22., vasárnap

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok

Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.

Amikor Telebuga eltévedt Erdélyben – és más elfeledett magyar diadalok
2026. február 20., péntek

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét

Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.

Siklódy Ferenc: a munkáidról kell tudjál mesélni | Jelenlét
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.

Gyors és egyszerű mandulás kiflik
Gyors és egyszerű mandulás kiflik
2026. február 20., péntek

Gyors és egyszerű mandulás kiflik

2026. február 19., csütörtök

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk

Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.

Jön az Ineffable új nagylemeze: Shakespeare-szonettek, ahogy még nem hallottuk
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.

A tavaszra várva
A tavaszra várva
2026. február 19., csütörtök

A tavaszra várva

Hirdetés
2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
2026. február 17., kedd

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai

Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.

Üres gyomorral, tele szívvel – Solyom Bernadett turnékonyha-titkai
2026. február 16., hétfő

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is

A dió nem csupán sütemények alapanyaga: sós krémekben, tésztákban, salátákban és mártásokban is megállja a helyét. Értékes tápanyagforrás, gazdag hagyomány és nemzetközi konyhák izgalmas receptjei kapcsolódnak hozzá.

Dió újragondolva: nemcsak bejglibe való, hanem a sós ételek titkos összetevője is
Hirdetés