Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

08:57

A megyei út és több patak alatt is át kell vezetni az Angyalost kiszolgáló szennyvízhálózatot

23:41

Hazai győzelemmel indított az FCSB, pontot mentett az újonc (videóval)

21:23

Rekordmennyiségű alkohollal a vérében ült volán mögé egy férfi

20:37

Razziát tartott a rendőrség a Nyárád mentén

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Amikor már semmilyen összefogás nem segíthet...

Huszonkét éves juhász holttestét találták meg Málnáson

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve

Agyonszúrták a Málnáson holtan talált fiatal férfit

Súlyosan beteg fiatal lány családjának szeretnének segíteni

Egyre kevesebb helyen lehet készpénzzel számlát fizetni

Elfogadta az Országgyűlés az alaptörvény módosítását, megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása

Sepsiszentgyörgyön is le kell cserélni az utcanévtáblákat

Egyértelmű és elgondolkodtató eredmény a Drakula Park-névszavazásról

Gulyás Gergely lemond a Fidesz frakcióvezetői tisztségéről

Lőrincz András Ernő: az alkotás nem lehet munka

Lőrincz András Ernő a lányával. Egyedülálló édesapaként is tud időt teremteni az alkotásra

Fotó: Pinti Attila

Több mint húsz éve színész, de ennél is több ideje fest. Tinédzser korában a nagymamájától „lenyúlt” vászonlepedőre készült el első komolyabb alkotása, és a festés azóta is számára jóval több, mint hobbi. Lőrincz András Ernővel, a Csíki Játékszín színészével beszélgettünk az alkotás folyamatáról, de arról is, hogy a gyermekét egyedül nevelő édesapaként hogyan birkózik meg ezzel a szereppel.

D. Balázs Ildikó

2020. május 22., 18:012020. május 22., 18:01

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

Tizenhat éves volt, amikor elolvasta Dallos Sándor A nap szerelmese és az Aranyecset című könyvét, akkor annyira megérintette Munkácsy Mihály élete, hogy egy barátjával festeni kezdett – eleveníti fel Lőrincz András Ernő, hogy mikor és minek a hatására vett ecsetet a kezébe. „Egy barátommal a padláson még egy műtermet is kialakítottunk. Én egy lepedőre, amit még nagyanyámtól nyúltam le, megcsináltam eredeti méretben a Köpülő asszony című Munkácsy-festményt, és nagyon jól sikerült. Tulajdonképpen ez adta meg az első löketet ahhoz, hogy elinduljak ezen az úton” – meséli Lőrincz András Ernő. Aztán a sorkatonai szolgálat letelte után következett be az az időszak az életében, amikortól a festményeit el is tudta adni. Sőt – fűzi hozzá –, festményei eladásával sokszor jóval többet keresett, mint kezdő színészként. Ezért is nem nevezi a festést hobbinak, hiszen számára időnként a megélhetést biztosította.

Nem kis büszkeséggel jegyzi meg, mindmáig tíz egyéni tárlata volt, amelyeknek általában színházak adtak otthont, de talán arra még büszkébb, hogy legalább ezerötszáz festménye van szerte a nagyvilágban. Számára ez nem munka – hangsúlyozza ki több alkalommal is –, mert az alkotás, így akár a színház is, nem lehet munka. Mint minden alkotó embernek, számára is fontos a visszajelzés – ismeri el –, hiszen ez a folyamat mozgatórugója, ez ad lendületet. Mostanában főként a közösségi oldalán követhetők a munkái, és igencsak produktív időszakon van túl. Volt ideje, mi mást is csinálhatott volna a karantén alatt – mondja nevetve.

„Én érzelmeket próbálok festeni a tájképeimbe, hiszen a tájkép csak egy forma. Ha nem sugall semmit, akkor nem sokat ér.

Visszajelzések alapján mindig meglepődök, hogy ki mit lát bele egy-egy munkámba. Ez egy érdekes játék. Sokféle vélemény, megérzés fogalmazódik meg az emberekben. Sokan mondják azt is, hogy felismerik a kezem munkáját, és szerintem ez jó, hiszen van egy jellegzetességük, de hogy hogy alakult ez ki, magam sem tudom. Kellett ehhez egy jó pár év, szép lassan több mint harminc éve festek” – magyarázza a garázsban kialakított kis műtermében.

Sokan mondják azt is, hogy felismerik a keze munkáját

Fotó: Pinti Attila

Azt mondja, nyitott szemmel jár a világban, figyel a körülötte lévő életre, történésekre, és a pillanatokat raktározza el, majd később emlékezetből lefesti többnyire a látottakkal kapcsolatos érzéseket. „Leülök a vászon elé, és nem tudom mi lesz két-három óra múlva vagy másnap reggelre. Alakul.

Nem tervezek, s talán ez a legcsodálatosabb. Nyilván ehhez kell egy állapot, amibe hosszú évekig nem tudtam kerülni, mert nem volt ahogy, de most már akkora a gyermekem, hogy megengedi, hogy fessek. Csodálatos”

– meséli lelkesen, és el is érkeztünk tulajdonképpen a színész legnagyobb büszkeségéhez, a kislányához.

Persze – jegyzi meg – kis kompromisszumokra szükség van. Néha lehetősége adódik az öt és fél éves Eszternek, hogy a készülő festmény sarkába ő is fessen, nyilván ezt majd később édesapja korrigálja, de így legalább mindenki alkothat. „Nagyon örülök, hogy eljutottam ide, mert eddig éjszakánként, miután elaludt a gyermekem, azután szakítottam időt a festésre, így az elmúlt évek során csak rapszodikusan kerülhetett erre sor” – meséli a kislányát egyedül nevelő édesapa. Nem panaszkodni akar, de azok az idők is felelevenednek a beszélgetés során, amikor az alig hathetes Eszter Anna „csak rá számíthatott”.

„Egészen picike volt, megijedtem, hogy mi lesz ebből. Voltak nehéz időszakaink, de elmúltak. Ketten vagyunk, és jó nekünk így, nagyon jól egyezünk. Persze ő is feszegeti a határokat, kihívás vele az élet. Ha ez kimaradt volna az életemből, bántam volna. Türelemre tanított meg a lányom, nem gondoltam volna magamról, hogy képes vagyok türelmes lenni. Imádjuk egymást” – magyarázza csillogó szemekkel Ernő, aki néhány éve külön él kislánya édesanyjától.

Művészeti szempontból jót tett a karantén, nagy ajándék volt nekem ez a tavasz – mondja Lőrincz András Ernő

Fotó: Pinti Attila

Aztán mutatja, hogy a karantén ideje alatt több mint húsz festmény készült, ezekből készül majd kiállítás. A címe is megvan: Vihar. „Nem tartom magam nagy festőnek, de jól esik megmutatni, hogy mit csináltam, álszerénység lenne nem elismerni ezt. Amikor festek, szellemileg pihenek, megnyugtat, jó nekem festeni, számomra egyfajta szellemi menekülés” – magyarázza.