
Fotó: Borbély Fanni
Az évezred fordulóján szocializálódottaknak nem idegen Britney Spears énekesnő neve: tőle volt hangos a média nemcsak az Egyesült Államokban, de még Székelyföldön is. Épp akkora szenzációnak számított a fiatal pop-énekesnő szerte a világban, mint a helyi diszkókban. Az ő zenéjére táncoltak a fiatalok és a gyerekek, így sokan gondolhatjuk, hogy igen, ismerjük őt. De valóban ismerjük? Erre a kérdésre keresve a választ olvastam el a tavaly megjelent memoárját, A bennem lévő nőt.
2024. február 14., 18:102024. február 14., 18:10
2024. február 14., 19:372024. február 14., 19:37
Család, hit, karrier, de mindenek felett embernek lenni: ekképp summázhatnánk Britney Spears 2023-ban megjelent emlékiratát. A bennem lévő nő betekintést enged az popdíva életébe, méghozzá abba az életébe, amiben nem mint közszereplő, hanem mint egy nő, egy egyén létezik.
Az élet felé irányuló elmélyült bölcsesség és a jéghegycsúcsnyi felszín között kiegyensúlyozottnak maradni már-már lehetetlen küldetés. Britney azonban ezt tűzte ki céljául.
A naivaként tündöklő lány rendkívül fiatalon kezdte pályafutását, ezzel párhuzamosan pedig pimaszul fiatalon nőtt is fel.
Kislányként parentifikálódott (gyerekként szülőként viselkedett), tinédzserként családfenntartó lett, egyszerre kereste a színpadi figyelmet és Istent.
Fotó: Borbély Fanni
– írta magáról. Buzgó és nyughatatlan fiatalként Britney mondhatni a családi biztonság hiányában keresett menedéket a show-bizniszben, így
Hangvételében a könnyed stílusú narratíva és a közvetlen beszédmód jellemzi A bennem lévő nőt. A kötetben olvasható nő gondolatai ékesen példázzák azt, hogyan lehet valaki ikon, attól még emberből van; a különbség csupán az, hogy
A részletbemenő történetmesélésben visszatérő motívum Britney áruként való jellemzése (ugyanis ha nem lett volna áru, a helyi hallgatóság nem ismeri meg, és most valószínűleg nem róla írnék), ahogy
Rendkívüli érzékenységgel mutatja be karrierjének különböző állomásait, az ügynökökkel való találkákat, a popsztárokkal való ismerkedéseket.
Fotó: Borbély Fanni
A könyv azonban nem bulvárságában nyeri meg az olvasót. A kötet egy káoszban úszó nőt mutat be, aki valahol még mindig az a kislány, aki azért imádkozik, hogy az édesapja ne alkoholizáljon és az édesanyja ne ordibáljon. Ez a nő nyeri meg az olvasót. Ez a nő intelligens és rendkívül bonyolult. Ez a nő egy ember, akinek nem egyszerű az élete.
Olvashatunk a Spears család megborult dinamikájáról, a legnagyobb testvér balesetéről, az ebből adódó szerepcserékről, a koraérettségről, de olvashatunk az Isten-hit kialakulásáról és az élet megválaszolatlan kérdéseiről is. A bennem lévő nő címe frappánsan foglalja össze az emlékirat lényegi miliőjét.
Ő mind a három egyszerre és mindig is az volt: a kislány, aki vágyakkal-, a fiatal, aki kérdésekkel teli és a nő, aki megbékélt a vágyak be nem teljesülésével, a kérdések meg nem válaszolásával. Bónuszként pedig maga a kötet borítója is finoman utal a „benne lévő nőre”, ahol ugyanis
De beszéljünk egy kicsit a szóban forgó nőről. A cím ugyanis nem ámítás, valóban a nőiség kerül a középpontba több ízben is. Említsük meg a Lolita-fantáziáktól nem idegen fiatal Britney kéretlen túlszexualizálását. Szó volt a kirakatban létről, ez azonban nem csak a kamasz lányok, esetleg fiúk figyelmét keltette fel, hanem megannyi felnőttét is,
Fotó: Borbély Fanni
Rossz befolyásnak tartották azt, ahogyan kinéz, a nemek reprezentációja közti különbséget pedig a kötet a Justin Timberlake-kel való kapcsolatán keresztül mutatja be. Példa erre, hogy amíg az egykori ’N Sync énekesének „egészen másféle kérdéseket tesznek fel [a talk showk házigazdái]”, addig Britneynek illetlenül a testével kapcsolatban (megjegyezendő, hogy ekkor Britney mindössze tizenhat éves volt).
A még mindig tizenéves Britney sok megpróbáltatáson ment keresztül. „Ki nem?” – gondolhatnánk, de nem lehet összehasonlítani egy közszereplőt az átlagemberrel. Egy közszereplőhöz elvárásai vannak az egész világnak (igen, még a székelyeknek is), ezeknek az elvárásoknak pedig meg kell felelni, amennyiben nem szeretne az illető botrányt kavarni.
Maró őszinteséggel ír erről egy abortuszának példázatával.
Fotó: Borbély Fanni
Alapvető emberi jogoktól megfosztva kellett éljen. Britney némiképp lerántja a leplet az amerikai álomról, kimondja azokat a dolgokat, amiket sokan nem tudnak kimondani.
A bennem lévő nő könyv összességében egy meglepő remekmű. A naiv narratíva ellenére
A könyv beteljesíti, amit ígér és még többet is kínál az értő olvasónak: egy memoárt kapunk, Britney Spears különböző életszakaszainak lényeges részleteit, de megismerhetjük a popdíva álarca mögötti nőt is, akiben egy kicsit mind magunkra ismerhetünk.
Veress Gábor Hunor monumentális és ironikus tárgyai a kettős mérce jelenségét vizsgálják: művészetről, státuszról és értelmezésről szóló kiállítás nyílt Csíkszeredában, ahol a néző is állásfoglalásra kényszerül.
Április 11-én 11 órától ismét megtelik élettel a színház előtti tér: a Csíki Játékszín Tizenegy című eseménye idén a háború és béke kérdéseit állítja középpontba, verssel, zenével, közösségi jelenléttel.
A kucsmagombák értékes étkezési gombának számítanak, és sok gombász vadászik rájuk a tavaszi időszakban. Vannak közöttük értékesebb és ritkább fajok is, ezúttal a cseh és a simasüvegű kucsmagombával ismerkedhetünk meg.
Kilencven évvel ezelőtt, 1936. április 8-án született Gazda József Kézdivásárhelyen. Egyik fontos munkájának a címére utalva: ő, akit ma köszönthetünk, mindennek mestere, legalábbis ami írásbeli kultúránkkal, szellemi életünkkel kapcsolatos.
Húsvét környékén a tojás nemcsak ünnepi szimbólum, hanem gyakorlati kihívás is: mit kezdjünk a felhalmozódó mennyiséggel? A válasz a tojás kulturális jelentésében és sokoldalú felhasználásában rejlik.
Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész Ez már feltámadás című előadóestjére és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket április 7-én Székelyudvarhelyen és április 8-án Csíkszeredában.
A reggelt tejbegrízzel kezdjük, tízóraira avokádós mártogatós kerül az asztalra friss zöldségekkel. Ebédre egy jól fűszerezett, friss zöldségekkel készült tésztasaláta következik, a napot grillezett sajttal és roppanós, sült zöldségekkel zárjuk.
A húsvéti ünnepkör a Székelyföldön nem pusztán vallási esemény, hanem összetett kulturális rendszer. Pozsony Ferenc előadása azt mutatta meg, miként élnek tovább a keresztény liturgia mellett az archaikus, közösségi és termékenységi rítusok is.
A medvehagyma nemcsak a tavasz hírnöke, hanem sokoldalú alapanyag és ősi gyógynövény is – gyűjtése azonban odafigyelést igényel, mert könnyen összetéveszthető mérgező növényekkel.
A húsvéti készülődés az ünnep fontos része, de nem kell napokig készülni ahhoz, hogy otthonunkat ünnepi díszbe öltöztessük. Néhány egyszerű és kreatív dekorációval rövid idő alatt becsempészhetjük a tavaszi, húsvéti hangulatot.
szóljon hozzá!