Péter Beáta
2020. április 30., 16:552020. április 30., 16:55
Nem hiszem, hogy csak nekem hiányzik. A készülődés, mielőtt elindulnék, az ismerősök üdvözlése az előtérben, a várakozás, mielőtt felgördül a függöny.
Az elmúlt hetekben előkerültek az archívumokból a korábbi előadások egy- vagy többkamerás felvételei, vagy éppen olyan közvetítéseket láthatunk, amelyeket közönség nélkül játszanak. Olyan színházakba „juthatunk” el, olyan előadásokat tekinthetünk meg, amelyekre idő- vagy egyéb dolgok hiányában eddig nem volt lehetőségünk. És még soha nem volt például ötszáz nézője egyazon időben egy stúdióelőadásnak. Nagyszerű – mondhatnánk.
Tisztelem és hálás vagyok a társulatoknak, a színészeknek, színházi dolgozóknak, hogy arra törekednek, hogy ebben a helyzetben is próbáljanak közel maradni a közönséghez. (És közben nem tudják, hogy mikor léphetnek ismét a világot jelentő deszkára, vagy éppen, hogy miből vesznek majd kenyeret.)
Aki átélte már azt, hogy jobb emberként jött ki egy előadásról, hogy még napok múltán is a produkció hatása alatt állt, netán volt olyan szerencsés, hogy katartikus pillanatoknak lehetett részese, vagy „csak” jól szórakozott a színházban, érti és érzi, hogy miért.
Akárhány kamerás egy előadás felvétele, az mégiscsak leginkább a film eszközeit használja, mintsem a színházét. Az nem az én nézőpontom. Nem tudok összekacsintani a színésszel, ő nem tud kikacsintani rám, nincs meg a cinkosság közöttünk. Nyilván, ezek a felvételek mégiscsak jók valamire: dokumentumértékük van. Kívülről szemlélhetjük, elemezhetünk egy-egy (legendás) előadást, nagy(szerű) alakítást, remek díszletet, színpadképet, jelmezt, zenét, világítást, koreográfiát stb. De nem vagyunk benne, nem érezzük a bőrünkön.
Az itt és most, a jelenidejűség, az egy térben való lélegzés, létezés, a pillanat varázsa, a hús-vér valóság – még ha tudjuk is, hogy nem az – , a játék.
Ma is élnek bennem egykori, az évek során látott előadások jelenetei, hangulatok, szépen felépített szerepek, jól megformált figurák, csodás színpadi elképzelések, rendezői koncepciók, dramaturgiai megoldások. Egy-egy megteremtett igaz pillanat, az a varázs, az a csoda, ami megfertőz, és újra és újra visszavonz a színházba.
Most csendesek a nézőterek. Csendesek a színpadok. Ez a várakozás ideje. És amikor ismét beülhetünk egy előadásra, még inkább ünnep lesz az, mint eddig.
Kozán István
Borboly Csaba már a vizsgálat befejezése előtt megtalálta a hibást: a sajtót. Egy dolgot viszont elhallgat a politikus: a média mellett ő sem kérdőjelezte meg a csobotfalvi tragikus pásztorbalesettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi információkat.
Kozán István
Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?
Kozán István
Megyeitanács-elnökként gyöngyözte ki magából Biró Barna Botond a parajdi betonhiány hallatán, hogy az érintett „cégnek nincs mit keresnie Parajdon, szakmai arrogancia jellemzi őket”, meg egyébként is „Mars!”. Ennél azért többet várunk.
Kozán István
Minden kudarc egy esély is lehetne valami jobb kezdetére – valahogy így gondoltuk, miután végigszenvedtük a televízió képernyőjén keresztül a Sepsi OSK fociklub utolsó meccsét az első osztályban. Naivak voltunk.
Szüszer Róbert
Ezt csinálja utánunk a hanyatló nyugat és a feltörekvő kelet: egy matekzseni próbálja bizonygatni igazát egy Facebook/TikTok-sztárral szemben!
Kozán István
Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.
Kozán István
Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.
szóljon hozzá!