
A fogszuvasodás kezdetben nem jár fájdalommal, ez csak akkor jelentkezik, amikor a folyamat egyre mélyebb rétegeket érint
A fogszuvasodás az emberiség leggyakrabban előforduló idült betegségének tekinthető. Bár több mindent tehetünk a megelőzése érdekében, így odafigyelhetünk a helyes táplálkozásra, a valóban hatékony megelőzést a rendszeres fogorvosi ellenőrzés jelenti, ennek során ugyanis már korán, még a fájdalom megjelenése előtt felfedezhető a probléma.
2017. április 13., 10:552017. április 13., 10:55
A fogszuvasodást a szájban található savképző baktériumok okozzák, azáltal, hogy bizonyos szénhidrátokat lebontanak, ilyen például a cukor, a fruktóz, a glukóz – tudtuk meg Tőkés Tímea fogorvostól. Ezáltal savat képeznek, amely károsítja a fogfelszínt. Valójában a fogzománc fokozatosan elveszti ásványi anyagait, majd elvékonyodik és áttörik.
„Először fehér foltok mutatkoznak, amelyek az ásványi anyag kioldását jelzik (ilyenkor még nincs üreg), majd apró, barnás, sötét foltok jelennek meg, amelyek egyre mélyebb formát öltenek. A fogszuvasodás egy többfázisú folyamat, kezelésének eredményessége attól függ, hogy a páciens a betegség melyik fázisában jelentkezik a fogorvosnál. A fogszuvasodás kezdetben nem jár fájdalommal, ez csak akkor jelentkezik (sajnos), amikor a folyamat egyre mélyebb rétegeket érint, elérve a dentint, végül a fogbelet, és gyulladás következik be. Ha a fájdalom különböző változatai jelentkeznek (lüktető, spontán, heves, éles stb.), és nem kerül sor kezelésre, a gyulladás fokozódik, a fogbél elhal és károsodás éri a gyökércsúcs körüli szöveteket. Kialakulhat a csonthártyagyulladás is (ilyenkor a fog már kopogtatásra, nyomásra érzékeny). Ebben az esetben az arc lágy részeire is átterjedő duzzanat tapasztalható” – vázolta a fogorvos a betegség előrehaladását.
A fogszuvasodás minél előbbi kezelése érdekében már az első jeleknél fogorvoshoz kellene menni, akkor, amikor még csak fehér folt vagy barnás elváltozás jelzi a fogon a problémát. Amint azonban a fogorvos rámutatott, a betegek gyakran nem veszik észre ezeket az első jeleket, legtöbbször a fogorvos hívja fel a figyelmet a kezdődő fogszuvasodásra, ezért szükséges a rendszeres fogászati ellenőrzés. Legalább félévente ajánlott ellenőriztetni a fogak állapotát, hisz ha fáj a fog, akkor már begyulladhat az ideg, és sokszor csak a gyökérkezelés marad mint kezelési opció – mondta Tőkés Tímea.
Legalább félévente ajánlott ellenőriztetni a fogak állapotát
Fotó: Barabás Ákos
Többféle tömőanyagot használnak a fogorvosok. A fogorvos felsorolta, az egyik ilyen anyag a cement, ez jó széli záródást biztosít, de nem kopásálló.
A leginkább használt tömőanyag a kompozit, ez fogszínű, a foghoz kémiailag kötődő, UV-fényre kötő anyag. Az úgynevezett betéteket magas áruk miatt ritkábban alkalmazzák, ezek laboratóriumban készülnek fémből, kompozitból vagy más szilárd anyagból, és ragasztóval rögzítik a fogban előre kialakított üregbe.
A nők szervezetére eső megterhelés miatt terhesség, szoptatás alatt fokozódik a kalciumhiány, inkább romlanak a fogak, amelyek le is töredezhetnek. Tőkés Tímea fogorvos azt ajánlja, a várandósok gyakrabban járjanak fogászatra. A terhesség első időszakában ugyanúgy végzik a töméseket, veszélyeztetett terhesség esetén pedig zsibbasztó injekciót ritkán adnak, de kisebb töméseket elvégeznek – mutatott rá. Terhességi hányinger esetén az orvos azt ajánlja, a savasság miatt az émelygés után várni kell néhány percet, ezt követően lehet a szájat kiöblíteni és fogat mosni.
A tejfogakat is kezelni kell
Fotó: Thomas Campean
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Az X-Faktor 11. évadának győztese, a 21 éves Solyom Bernadett nem lakik jól koncertnapon – inkább az adrenalin fűti. Kekszmorzsás csoki, mentolos cukorka és egy jó koncert utáni gyorsétterem: így néz ki nála egy igazi turnénap.
szóljon hozzá!