Érdeklődést kell mutatni az emberek iránt – egy székelyföldi fotós élményei Indiában

– Honnan ered a fotózás iránti szenvedélye? Mikor kezdett fotózni?

– Több mint tíz éve indult ez a szenvedély. Akkor még Nagyszebenben laktam, a sógorom is fényképezett, és egyszer elmentünk egy kiállításra, ahol neki is volt díjazott képe. Felnéztem akkor rá, amiért egy nemzetközi versenyen díjazták, és fokozatosan én is beleszerettem. Természetfotózással kezdtem, majd következtek a madarak, utána pedig átfordultam az emberek fényképezésére. Érdekes véletlen, hogy az első díjazott képem nekem is Nagyszebenben volt, ahol a sógoromnak is, és ahonnan indult az egész.

– Mi inspirálta, hogy Indiába utazzon fotózni?

– Ki akartam mozdulni a megszokott keretekből – nagyon sokat fényképezem a csángóvidéket és Székelyföldet –, és mindig is érdekeltek a keleti kultúrák, mert a magyarság gyökerei is oda nyúlnak vissza. Mindig is nyitott voltam Mongólia, Tibet vagy India meglátogatására, és úgy adódott, hogy Indiába tudtam eljutni, mert tavaly volt egy szervezett fotótúra.

– Miben volt más ott fotózni az itthoni helyszínekhez képest?

– Nagyon sok szempontból más Indiában fotózni, mint itthon. Más a kultúra, mások az emberek, ezért alaposan fel kellett készülnöm, hogy abban a nyüzsgésben, abban a tömegben letisztult képeket tudjak készíteni. A sok különbség ellenére az alap ugyanaz, mint itthon: érdeklődést kell mutatni az emberek iránt, türelmesen meg kell hallgatni.

– Mi volt a legmeghatározóbb élmény, amelyet ott átélt és mi jelentette a legnagyobb kihívást?

– Az Indiában töltött időszakból leginkább a halottégetést tudnám kiemelni. Látni azt, hogy ott mennyire másképp viszonyulnak a halálhoz, hogy mennyire pozitívan tudnak hozzáállni. A lélekvándorlásban hisznek és abban, hogy a test valójában csak az otthona a léleknek.

– Mely ott készült fotókra a legbüszkébb?

– Ha egy sorozatot kellene kiemelnem, akkor a halottégetést említeném, mivel 10-11 fényképen keresztül az egész folyamatot bemutatom vele. Az úgynevezett ghat-ok Váránasziban, a Gangesz folyó partján található lépcsőszerű létesítmények, partfürdők és imahelyek rendszere. Ezek a területek kulturális és vallási jelentőséggel bírnak az indiai hindu hagyományban. Az élet ezen a területen rendkívül sokszínű, és rengeteg életképet lehet rögzíteni. Például, az egyik képemen két különböző sorsú kutya szerepel. Ez a fotó számomra az emberi élet sokféleségét és a sorsunkban rejlő különbségeket szimbolizálja, hiszen bár egyformák vagyunk, mint a két kutya a képen, mégis teljesen más sorsunk lehet.

– Tervez más külföldi országokról, kultúrákról is fotósorozatot készíteni?

– Annyira beszippantott India, hogy pillanatnyilag, ha egy külföldi túrára kellene menni, megint Indiát választanám. Ezt már konkrétan tervezem is ennek az évnek a vége felé. Ezúttal Rádzsasztánba, a sivatagos zónába az arab világ határán szeretnék egy két-három hetes túrát tartani.

– Küldetésének tekinti a székelység mindennapjainak dokumentálását. Mikor, minek a hatására kezdett kacérkodni a néprajzzal, mint fotótémával?

– Ez egy lassú folyamat volt, ami körülbelül akkor kezdődött, amikor a fotózást elkezdtem. Mint minden fényképésznek, először nekem is le kellett tisztuljon, egyrészt, hogy mit szeretnék, mi az én világom, másrészt, hogy milyen az én stílusom. Most már érzem tisztán, hogy a legfontosabb számomra a székelység, illetve a csángók életének a bemutatása. És ha a mindennapi életüket teljességében szeretném bemutatni, akkor ennek értelemszerűen az egyik legfontosabb része a néprajz.

Ahogy Indiában is a régi Indiát kerestem, ugyanígy az itteni székely vagy csángó fényképezésnél is egy picit mindig a múltban próbálok kalandozni.

– A másik kedvenc területe a természetfotózás. Erre mennyi időt áldoz?

– Régen sok időt tudtam szánni rá, de mióta a csángó-fotózás ennyire feléledt, azóta picit hanyagolom. Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy odúkat helyeztem ki például Rétyen, és bár fotózni nem nagyon van időm kimenni, de azt nyommal követem, hogy hány kis búbosbanka születik. Mihelyt időm lesz, mindenképpen visszatérek, mert ez egy más típusú fényképezés, egy más típusú kikapcsolódás, és mivel nagyon szeretem az állatvilágot, így jól esik, hogy segíthetek neki azzal, hogy egy élőhelyet tudok biztosítani egy odúval, és megfigyelni a mindennapjaikat.