Bulgária az all inclusive-on túl. Tengerparti élmények tömegnyomormentesen

Míg két évvel ezelőtt egy Burgasz-közeli településen, Szarafovóban igyekeztünk elkerülni a turisták irgalmatlan hadát, idén egy újabb helyszínt szemeltünk ki erre a célra: Várna és Burgasz oblasztok, azaz régiók (megyék) határán, tulajdonképpen a semmi közepén, két kisebb település, Bjala (angolos átírással Byala) és Obzor között félúton ajánlott egy magánszállást a szállásfoglaló. Nem vagyunk az all inclusive szolgáltatás és az azzal járó tömegturizmus hívei, ezért kissé óvatosan bár, de elfogadtuk az ajánlatot, amely árban nyolc éjszakára az egész családnak 340 euró, azaz 1600 lej körüli összegből jött ki, s ami igazán aggasztó volt, előre kellett az egészet kifizetni.

A helyszínre érve világosodott meg végül, hogy mi tulajdonképpen egy új építésű lakópark egyik lakását béreltük ki ennek orosz gazdájától (tulajdonosától?), egy bizonyos Vaszilijtől, aki maga is ugyanabban a lakóparkban élt egy másik tömbházban. A lakópark öt darab négyszintes tömbházában (de inkább nevezzük társasháznak) túlnyomórészt oroszországi lakók csücsültek, akik valószínűleg különböző tulajdonosi konstrukcióknak köszönhetően a saját házukban üdültek, a széles világ számára az erkélyre kihelyezett molinó tanúsága szerint egyetlen lakást bocsájtva rendelkezésre. Így tulajdonképpen egyfajta kisebb faluközösségbe csöppentünk be, ahol orosz családok töltötték a nyarukat rengeteg szőke gyermekkel, kamaszokkal, de nagymamákkal, nagypapákkal is. Az ő játszóterükön, velük együtt csúszkált és mászkált a lányunk, miközben a felnőttek esetleg a medence partján pihentek, szürcsölve a medenceparti bárból beszerzett sört és egyebeket. Mindez egy őrzött és elkülönített magánterületen, ahol a közeli, privát tengerpartszakaszra egy fenyőerdőn keresztül vezető sétányon és lépcsőn lehetett leereszkedni, s ahol a létesítmény lakójaként térítésmentesen lehetett igénybe venni a nyugágyakat és napernyőket… Említettem már, hogy mindez nyolc éjszakára mintegy 340 euróba került?

Igaz, ebben az árban nincsen benne az ellátás, a lakás nagyon jól felszerelt konyhájában azonban bármit el lehetett készíteni, s az autóval pár perc alatt megközelíthető Bjala és Obzor számos vendéglője várt arra is, hogy kipróbáljuk. Ha azonban ez sem felelt volna meg, még mindig ott voltak az utcai, kimérős büfék, amelyek elkápráztató jellegét már korábbi bolgár nyaralásunkkor megtapasztaltuk: száz grammonként 2-3 lévás árszinten szerezhetők be a tenger mindenféle gyümölcsei a rántott sprotnitól elkezdve a tintahal-karikákon és tojásos kagylón át a grillezett cápaszárnyig: a halféléket imádó, de Székelyföldön csak pisztrángot látók számára ez egyfajta olcsó mennyország.

A két közeli település, Bjala és Obzor mászkálásra, bámészkodásra, vásárlásra igazán megfelelő terep. Obzor zsúfoltabb és zajosabb, amolyan román tengerpart-fílinget hozó városka, ahol a járdákon egymást érik az árusok, nehéz parkolóhelyet találni, s azért is fizetni kell. Egy óráért egyetlen lévát, de volt, aki azt is elmulasztotta: egy B-s rendszámú román BMW-t épp a szemünk láttára emeltek fel a kisteherautóra és vitték be a zöldségpiac melletti, elkerített udvarra, ahonnan tulajdonosa minden bizonnyal az egy lévánál kissé borsosabb befektetés után szerezhette vissza. Bukarest – hümmögött kedélyesen, némi együttérzést színlelve az idős parkolóőr, miközben eltette az egylévást, semmit sem adva helyette. Elgondolkodtam: ha nem épp oda parkolok, ahol az öregúr egy széken éppen megfáradt csontjait pihenteti, vajon meddig kerestem volna én is a táblákon egyébként jelzett parkolóautomatát?

A zöldségpiacon, a bazársoron és kétes parkolási rendszerén kívül Obzor ugyanakkor széles tengerparti sétánnyal és csodálatos, régi villákkal is büszkélkedhet, avagy büszkélkedhetne, ha az ódon házak legtöbbje nem omladozna, s ha a sétányról a széles, homokos partban gyönyörködve éppen nem egy nagydolgát a tengerbe végző „úriemberre” lettünk volna figyelmesek. Bjala Obzorral kontrasztban csendesebb, nyugodtabb városkának tűnt, ahol sokkal kevesebb a turista, több a hely, hisz még egy széles sugárút és egy újépítésű sportkomplexum is elfér benne. Van itt ugyanakkor egy uniós eurómilliókból kialakított szabadtéri régészeti múzeum is, ahol a régészek és a tanítványaik a sörözési szünetek közt a látogatók szeme láttára ássák ki a kora keresztény település köveit s malterezik is vissza, régi-új falakat építve. A Szent Anasztáziusz-fok és környéke valóságos kincsesbánya lehet a régészek számára, görög, római és kora keresztény rétegekben lehet turkálni, tévében sem láttam annyi földbe süllyesztett amfórát, mint amennyi itt ki van állítva.

Balkániasságában néha túl otthonos, az emberek néha megszokottan pokrócok, de minden otromba kiszolgálóra jut azért egy kedves is. Ha azonban olyan helyet keres az ember, ami mintha egy külső valóságból lenne az ország közepébe beleplántálva, akkor a hiányosságok elvesztik fájó jellegüket. S ha az ember megunja a jólétet, a valóság ott van mindjárt a kapusszobán és a kerítésen túl.