Fotó: Magyari Hunor
Az aradi mártírok özvegyeinek életútját mutatja be a Sepsiszentgyörgyön kedden nyílt kültéri tárlat, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt tiszteleg.
2017. március 16., 12:302017. március 16., 12:30
A vándorkiállítást a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja és a Carola Egyesület kezdeményezésére mutatják be Erdélyben, első állomása Sepsiszentgyörgy. A Szabadság téren öt forgó pilonon, függőleges tartószerkezeti elemen láthatjuk az öt özvegyet, akiket modellek személyesítenek meg, az egyik oldalon életük teljében, díszruhában, boldogan láthatók a hölgyek, a másik oldalon már özvegyi gyászruhában.
A Hernádi Zsolt történész által szerkesztett rövid szövegek az özvegyek életútját mutatják be, azt, hogy miként hatott rájuk férjük, vőlegényük tragédiája. A tizenhárom vértanú közül tizenegynek volt párja, azoknak a honleányoknak a történetét, akiket nem személyesítettek meg a pannókon, a háttérben egy közös nagy táblán olvashatjuk. A kiállításon résztvevőket Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet igazgatója köszöntötte, mint fogalmazott, gyakran megfeledkezünk a forradalom kapcsán a honleányokról, a gyerekekről, ez a tárlat ezt pótolja.
Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja arról beszélt, hogy egy közösség akkor lehet sikeres, ha az egyén is az. A honleányok a bátorságra tanítanak, bátorság kell a szülőföld, a zászlóink, a szimbólumaink, anyanyelvünk védelméhez. A kiállítás ötletgazdája és kurátora, Molnár-Bánffy Kata felidézte, először 2015. október 6-án mutatták be az anyagot Budapesten a honvédelmi minisztérium felkérésére, az összeállításban történészek, grafikusok, fotósok működtek közre.
Elmondta, a Carola Egyesület támogatta a tárlat erdélyi bemutatkozását, az egyesület, amelyet Bornemiszáné Szilvássy Caroláról, Bánffy Miklós múzsájáról neveztek el, és amelynek olyan „talpraesett nők” a tagjai, mint Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet vezetője, Gergely Erzsébet, a kolozsvári Házsongárd Alapítvány elnöke, a Házsongárdi temető „őrangyala” és Ugron Zsolna író. Az aradi hősök nemes lelkű férfiak voltak, mellettük szintén nemes lelkű nők álltak, akik érdemesek arra, hogy az utókor emléket állítson nekik. „Ez a tárlat a hátrahagyottaknak állít emléket, akiknek megaláztatásban, szegénységben, nehéz sorban telt az életük a kivégzések után, akikről nem tanulunk a gimnáziumban, akikről nem szólnak a történelemkönyvek” – összegezte Molnár-Bánffy Kata.
szóljon hozzá!