Szombaton délután Oroszhegyen lángra kapott a helyi pékség fedője, ami a nagy szél miatt hamar leégett.
Közel kétszáz gyergyóalfalvi vett részt szombaton délben, a közbirokosság vezetésével elégedetlenek által szervezett gyűlésen. Hangsúlyozták, nem közgyűlésről van szó, csupán megbeszélésről, ahol a felgyűlt problémák megvitatása szerepelt terítéken. Megbeszélés azonban nem lehetett, a másik fél, azaz a közbirtokosság vezetősége nem vett részt az rendezvényen.
A csíki községeknél a napokban dolgoznak az idei költségvetés tervezeteken. Csíkszentdomokoson a település „pénztárcája” az idén nem lesz túl vastag, azonban a működési feltételek biztosítottak, a tervezett beruházások finanszírozása még gondot okozhat – tudtuk meg Ferencz Alajos polgármestertől.
Több Hargita megyei park építését támogatja idén is a Környezetvédelmi Alap. A megyéből Gyergyóremete, Csíkszereda, Csíkkozmás, Borszék és Csíkmadaras pályázatait bírálták el pozitívan, így az alap támogatásával összesen 3,9 millió lejt költhetnek zöldövezetek kialakítására.
A mezőgazdaságban használt haszonjárművek forgalomba írásakor is szükség van a műszaki vizsgára – áll a Hargita megyei tanács közleményében.
A csíkszenttamási gazdák számára gondot okozott az elmúlt években a Marosfőn lévő területeik szekérrel, traktorral való megközelítése. Amióta európai úttá minősítették a 12-es országutat, azóta szekerekkel nem használhatták ezt.
Elmúlt ősszel a Kászonokban járva találkoztunk először az altízi Ferencz Ferenc bácsival, éppen a szekere elé fogott tehenével ment ki a mezőre. Idős kora ellenére fiatalosan irányította az állatot. Néhány szót váltottunk akkor csak, viszont megígérte, ha felkeressük, szívesen mesél életéről, és azt is elárulja, miért lett ő duplán Ferenc.
Gyorslistát készítettünk arról, hogy hová és mikor lesz majd érdemes elmenniük olvasóinknak az idén, ha érdekes, a szokványostól eltérő dolgokat szeretnének látni.
Amíg nem kapjuk meg az általunk kért dokumentumokat, addig nem megyünk el innen – jelentették ki hétfőn a gyergyóalfalvi közbirtokosság vezetésével elégedetlenkedők a közbirtokosság székhelyén. A mintegy 25 fős csoport azóta nem hagyta el az intézmény székházát.
Egy helyi közösség szimbólumát pusztították el vélhetően február 7-én, hétfőn hajnalban Kirulyfürdőn. Ismeretlen tettesek, valószínűleg fémtolvajok ledöntötték a 2007-ben felszentelt haranglábat, a rajta található harangot pedig leszerelték és magukkal vitték.
Világbanki támogatással épül új községi óvoda a Székelyhodoshoz tartozó Jobbágytelkén. A tervek elkészültek, a munkálatokat hamarosan meghirdetik – tudtuk meg Orbán Sándor polgármestertől.
Több napja már rácsodálkoztak a vásárhelyiek és a turisták arra, hogy a Kultúrpalota bejáratánál furcsa agyagkatona strázsál, az előtérben pedig egy óriás kínai katona figyeli a belépőket. A rejtélyre szerda este derült fény, amikor a második emeleti termekben megnyitották a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól hozott Az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan hadserege című tárlatot.
Bár Marosvásárhellyel szinte összenőtt Székelykakasd, a helybéliek úgy érzik, rosszabb helyzetben vannak, mint egy „világvégi” faluban. Nincs térerő, aszfaltút, vezetékes víz, csatornázás, és még szeméttel is megtöltenék a települést. A helység 13 lakosa azonban úgy döntött, egyesülettel védik Székelykakasd érdekeit.
Mivel még nem tudják, hogy milyen pénzügyi forrásokra támaszkodhatnak a 2011-es évben, Nyárádgálfalván egyelőre kis lépésekben folynak bizonyos munkálatok – tudtuk meg Karácsony Károly polgármestertől.
A régi-új iskolaépületben kezdték meg a tanév második félévét hétfőn a gyimesbükki magyar diákok. Nemcsak a tavaly novemberben leégett tetőszerkezet készült el a helyreállítás során, hanem bent az osztálytermek, tanári szobák folyosók, mellékhelyiségek is megújultak.
Hétfőn Bukarestben, a mezőgazdasági minisztériumban mutatták be azt a tervezetet, amely Gyergyóremete termőföldjeinek tagosítását célozza meg. A község kezdeményezése a jelek szerint országos minta lesz, az új tagosítási törvény alapja lehet.
Miközben több mint 165 millió eurónak megfelelő lejt fizették ki a gazdáknak országosan a területlapú támogatások után, Hargita megyében eddig mindössze 2158 eurónak megfelelő lejt utaltak át. Az ok egyszerű: itt még nem fejeződtek be az ellenőrzések.
Az ország számos megyéjében megkezdődött a területalapú támogatások (SAPS) kifizetése, a mezőgazdasági minisztérium szerint a pénzek átutalása jó ütemben zajlik. Hargita megyében még nem fejeződtek be az ellenőrzések, leghamarabb február végén kezdődhetnek meg a kifizetések.
A Marosvásárhely, Segesvár és Erdőszentgyörgy felé vezető utak kereszteződésében található Balavásáron csak általános iskola működik. A legtöbb diák valamelyik marosvásárhelyi tanintézetet választja nyolcadik osztály után, de Segesvár és Erdőszentgyörgy is népszerű „úti cél” a tanulók körében.