Közel kétszáz gyergyóalfalvi vett részt szombaton délben, a közbirokosság vezetésével elégedetlenek által szervezett gyűlésen. Hangsúlyozták, nem közgyűlésről van szó, csupán megbeszélésről, ahol a felgyűlt problémák megvitatása szerepelt terítéken. Megbeszélés azonban nem lehetett, a másik fél, azaz a közbirtokosság vezetősége nem vett részt az rendezvényen.
2011. február 12., 17:492011. február 12., 17:49
2011. március 04., 12:142011. március 04., 12:14
Üres ülőhely nem maradt, és még mintegy harminc-negyven fő állva követte a szónokokat az alfalvi közbirtokosság vezetését bírálók által szervezett szombati találkozón. A kultúrház nagytermében sorra került „megbeszélés” fő témája a vezetéssel szemben felmerült panaszok felsorolása volt. Hosszú volt a lista.
A felszólalók szerint Mihálydeák Imre közbirtokossági elnök és a vezetőség többi tagja az alapszabályzatot számos pontban nem tartotta be, például a tagoknak járó juss kiadásánál, vagy mivel a tagok megkérdezése nélkül döntöttek a kitermelésekről és a kivágott fa értékesítéséről. Felpanaszolták, hogy két éve nincs a közbirtokosságnak elfogadott költségvetése, így a vezetőség „saját feje szerint” dönt a közösség vagyonáról.
Elhangzott, hogy a legelős területekről minden egyes fát kivágtak az utóbbi években, így az sincs, ami az állatoknak árnyékot adjon. Viszonylag fiatal, 60–70 éves erdők kivágásának kezdtek neki, bár ennél jóval öregebb erdőkkel is rendelkezik a közbirtokosság.
A felszólalók szerint ennek csak egy magyarázata lehet, vagyis hogy a fiatalabb erdők könnyen megközelíthető helyen vannak. Könnyen kitermelhetők és gyorsan pénzzé tehetők. Miért kell a pénz ilyen sürgősen? – vetették fel.
Szóba jött természetesen, hogy a társaság dokumentumainak jelentős részét már egy hete hiába kérik a közbirtokosság vezetőjétől, de az is elhangzott, hogy az eddig áttekintett papírokból is sok elfogadhatatlan tényre derült fény. Így állításuk szerint az is kiolvasható, hogy egyes családok egy évben háromszor is kaptak tűzifát, mások pedig hiába kérték évekig, elutasításba ütköztek. Kijelentették, hogy továbbra sem fogják elhagyni a közbirtokosság gyűléstermét, mindaddig, míg minden egyes, általuk kért okiratot meg nem kapnak. Ehhez a tagság támogatását kérték. Egyetértésüket kézfelemeléssel jelezték az egybegyűltek, egyedül a község polgármestere, György István szavazott ez ellen.
Hogyan tovább? – vetődött fel a kézenfekvő kérdés. Pál Imre szerint két út létezik, de mindkettő ugyanoda kell vezessen. Vagy a jelenlegi vezetőség hív össze egy tisztújító közgyűlést, ahol az alapszabályzat módosítására is sor kerülhet, vagy pedig a tagság körében indítanak újra aláírásgyűjtést egy rendkívüli közgyűlés összehívására.
Mindenképpen más vezetőséget kell választani – vélték a felszólalók. Az alapszabállyal kapcsolatosan egy olyan módosítást javasolnak, hogy minden közbirtokossági tag egy-egy szavazattal rendelkezzen, és ne a tulajdonban lévő területek nagysága arányában legyen szavazata. A javaslatokra, a felvetett panaszokra válasz nem érkezhetett, mivel aki válaszokat adhatott volna, azaz Mihálydeák Imre közbirtokossági elnök nem volt jelen a gyűlésen.
A gyűlés egyébként normális légkörben, kulturált hangnemben zajlott. Ez alól csak az esemény legeleje és vége volt kivétel. Az elején a szervezők az alfalvi helyi tévé operatőrét akarták kitiltani a rendezvényről – mondván, hogy a televízió félreinformálja a lakosságot. Ugyanekkor György István polgármester és Pál Imre, valamint több más jelenlévő is összeszólalkozott, nem éppen udvarias szavakat vágva egymás fejéhez.
Az esemény végén ismét a helyi tévével kapcsolatosan hevültek fel a kedélyek. A szervezők kérték, hogy az eseményen készült felvétel nyers, vágatlan anyagát adják át számukra. Az operatőr erre nem tudott konkrét ígéretet tenni, a nagyobb botrány elkerüléséért inkább elhagyta a helyiséget.
szóljon hozzá!