Továbbra is kilátástalan helyzetben vannak a víztározó áldozatai

Tizenkét családnak kellett elköltöznie az összesen 180 hektár területről. Korábbi írásainkban beszámoltunk Miklós Erzsébet esetéről, aki 1965-ben ment férjhez, és egy olyan házba költöztek, amely a gát és Zeteváralja között volt. Területet és házhelyet ígért nekik az államot képviselő néptanács, felszólítva őket, hogy költözzenek el. A környéken mindennapossá vált a dinamittal való területrendezés. A törvények úgy rendelkeznek, hogy amennyiben a román állam 1989 előtt valakinek kisajátította a területét, akkor elsősorban a volt területet kell visszaadni. Amennyiben ez nem lehetséges, az államot helyi szinten képviselő polgármesteri hivatal azonos értékű területet kell biztosítson az örökösöknek – de ha ez sem lehetséges, akkor kártérítést kell fizetnie. Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a polgármesteri hivatal a főispáni hivatalon keresztül fordul a kormányhoz, tulajdonképpen a kormány fizeti a kártérítést.

Miklós Erzsébet elmondta, hogy a birtok férjétől származik. „Ezerszer is rájártunk az illetékesekre, de semmi sem történt. Telnek a hónapok, de sehol semmi. Még arra sem hajlandók, hogy külön iratcsomót állítsanak ki. Ügyvédünk a törvény hiányosságára hivatkozva nem tud, vagy nem akar, elfogadható előrelépéseket kieszközölni. Se pert, se nyomozást nem akar indítani. Ha nem lesz nyomozás indítva, akkor ennek sosem lesz vége. Csak az okot keressük már, semmi egyebet. Alig vagyunk már egypáran a károsultak közül, már csak azt várják, hogy én is meghaljak” – fogalmazott. Miklós Erzsébet arra is kitért, hogy ha nem lesz előrehaladás az ügyben, akár nyomozót is hajlandó fogadni.