Székelyföld vadászai találkoznak Szárhegyen

Péntektől vasárnapig Szárhegy lesz a székelyföldi vadásztársadalom „fővárosa”, találkozóhelye – itt szervezik meg a Székelyföldi Vadásznapokat. Az idén második alkalommal sorra kerülő esemény érdekes kínálattal várja a vadászokat, de más érdeklődőket is.

Gergely Imre

2012. október 24., 19:082012. október 24., 19:08

2012. október 24., 19:422012. október 24., 19:42

Pénteken 18 órától szakmai fórummal indul a vadásznapok eseménysora, ahol az Országos Vadászegyesület bemutatása és tevékenységének ismertetése a cél. Másnap délelőtt már ennél sokkal ízletesebb és látványosabb kínálat is terítékre kerül, elsősorban a tíz órakor rajtoló főzőversenynek köszönhetően.

A jellegzetes ételek kedvelői számára meghirdetett verseny alapszabálya, hogy kizárólag vadhúsból készülhet az étel. A verseny szombat délelőtt 10 órakor kezdődik, a zsűrizés pedig fél egykor. A zsűri tagjai a következő szempontok alapján döntenek: a csapat megjelenése, higiénia, munkaszervezés, illat, zamat, ízharmónia, merészség, kreativitás, tálalás, dekoráció. Az alapanyagokról, főzőedényekről, az elkészítéshez szükséges eszközökről minden csapat maga köteles gondoskodni. A szervezők az elkészítéshez alkalmas helyet, asztalt, vizet és tűzifát biztosítanak minden részt vevő csapatnak.

Szombaton lesz még Hubertusz-mise, vadászkiállítás és természetfotó-tárlat, délután háromtól vadhangutánzó verseny, majd a vadászatban használt kürtjelzések bemutatása, de vadászkutya-ismertető és szarvasbőgés-bemutató is szerepel a programban. Az esti órákban adomázgatás, vadászviccek előzik meg a várhatóan fergeteges vadászbált. Vasárnap reggel kilenctől vadászkürtös toborzásra, majd egyebek mellett régi vadászfegyverek, felszerelések kiállítására kerül sor.

Új vadászok ünnepélyes fogadalomtétele

A II. Székelyföldi Vadásznapok alkalmával sor kerül az új vadászok ünnepélyes fogadalomtételére. Azok a vadászok, akik 2012 májusától tagjai a vadásztársadalomnak, ünnepélyes keretek között fogadhatják meg, hogy tisztelik és védik a természetet, a benne elő élőlényeket, különösen az általuk és vadásztársaik által gondozott, majd terítékre hozott vadakat. A fogadalomtétel időpontja szombat 12 óra.  

PROGRAM
Október 26., péntek:
18,00 0rszágos Vadász Egyesület bemutatása és tevékenységének ismertetése

Október 27., szombat:
9,00 Regisztrácíó, térzene
10,00 II. Székelyföldi vadásznapok bemutatása, köszöntőbeszédek,
10,00 Főzőverseny indítása
11,00 Hubertusz mise
12,00 Kitüntetések átadása, új vadászok ünnepélyes fogadalomtétele
12,45 Gyerekrajzpályázat: díjazás
13,00 Vadászkiállítás és természetfotó-kiállítás megnyitása
13,30 Főzőverseny kiértékelése 
14,00 Ebéd  (térzene)
15,00 Vadhangutánzó verseny
15,30 Vadászatban használt kürtjelzések bemutatása
16,00 Vadászkutya ismertető-bemutató
16,45 Szarvasbőgés-bemutató
17,00 Eredményhirdetés (főzőverseny, vadhangutánzat, tombola)
17,30 Az én vadászélményem
18,00 Vadászviccek
19,00 Vadászbál

Október 28., vasárnap
9,00 Vadászkürtös toborzás
10,00 Régi vadászfegyverek, felszerelések kiállítása
11,00 Terepjáró, quad, atv kiállítás, bemutató
12,00 Néptánc, népzene

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei