
Fotó: Gligor Róbert László
Néhány napja ülésezett a Nyárád menete Kistérségi Társulás közgyűlése. Egyrészt a társulás pénzügyi kérdéseit ismertették, de elemezték a Kistérségi Napok rendezvénysorozat eredményeit is. A "legfogasabb" kérdésnek bizonyult a néhány nappal ezelőtt már tárgyalt SPA gondnokság, amelyet eseteleg a Kis-Küküllő mentiekkel együtt felvállalhatna a kisrégió, de az is kiderült, hogy a minisztérium másként képzeli el a Leader pályázatokat, mint ahogyan az egy évvel ezelőtt körvonalazódott.
2010. szeptember 24., 12:072010. szeptember 24., 12:07
2010. szeptember 24., 13:072010. szeptember 24., 13:07
Fotó: Gligor Róbert László
A közgyűlés megvitatta azt a kérdést, amelyről a Kis-Küküllő mentiekkel már tárgyalt: felvállalja-e közösen a két szomszédos kistérség annak a Natura 2000-es madárvédelmi területnek (SPA) a gondnokságát, amely éppen ezeket a területeket fedi le.
A közös pályázás mellett tették le a voksukat
Mint kiderült, a harmadik versenykiírást egyelőre elhalasztotta a minisztérium, ugyanis idén megváltoztatják a végrehajtási előírásokat. A pályázaton való részvétel eldöntésében az jelentette a legnagyobb kérdést, hogy mekkora anyagi terhet vállal magára a két térség, ha megnyeri a gondnokság jogát. Ugyanis irodákat, járműveket kell beszrezeni és fenntartani, továbbá a 4–5 fős személyzet költsége is évi 100 ezer lejt jelent. Hogy admninisztrációs költségekre lehet-e és mekkora összegeket pályázni, az még kérdés, de a menedzsmentterv elkészítésére jelentősebb összeget lehet majd lehívni a környezetvédelmi közösségi alapból.
Továbbá az is elhangzott: a gondnok fogja ellátni azokat a feladatokat, amelyeket most a környezetvédelmi hatóság. Azaz ő fogja végezni a felügyeletet, engedélyezni bizonyos munkálatokat, beruházásokat és beavatkozásokat a térségben, ezért a különböző engedélyek illetéke és a büntetések értéke is mind bevételi forrás lehet majd. Végül a közgyűlés egyetértett a két kistérség közös pályázatának benyújtásával, és javasolták partnerként az Ősmarosszéki Közbirtokosságot is.
„Kis PNDR” lesz a LEADER
A közgyűlés elé terjesztették a beszámolót a nemrég zárult, a Leader pályázat előkészítését célzó projektről is, amelyre 41 ezer eurót biztosított a minisztérium a térségnek. Sajnálatos módon a benyújtandó pályázatok odaítélési szempontjaiban a kezdeti elképzeléshez képest módosítások jelentkeztek. Például a fejlesztési stratégiának igazodni kell az országos vidékfejlesztési tervhez (PNDR), azaz amit annak 1. és 3. tengelyén már lehetett pályázni, arra a Leader programban is lehet majd. Ennek nagy hátránya, hogy sok innovatív öteletet el kell majd vetni, de helyi szinten megpróbálják a pályáztatási szempontok közé mégis beiktatni a Leader hét alapelvének betartását is.
Ugyanakkor a napokban megtárgylaják azt, hogy a térség milyen arányban osztaná el a költségvetést, hogy arra majd életképes és megfelelő számú pályázat érkezhessen, és az sem rossz hír, hogy a költségvetési tételek között megengedett lesz egy 20%-os forrásátcsoportosítás, ha bizonyos kiírásokra sok vagy kevés pályázat érkezne majd be.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.