Fotó: Csata Beáta
Összemérték erejüket a Gyergyó-medencei tűzoltócsapatok vasárnap, a negyedik alkalommal megszervezett Lánglovag-kupa keretében. A verseny egyben a Gyergyócsomafalvi Falunapok nyitóeseménye volt.
2011. június 26., 18:512011. június 26., 18:51
Csomafalván a vasárnap reggeli csendet éles szirénaszó törte meg, mire az asszonyok ijedten dugták ki a fejüket, „nem-e tűz van valahol”, aztán a jól értesült szomszédok megnyugtatták őket, hogy csak a tűzoltóversenyre érkeztek meg a csapatok. A lánglovas kupa, vasárnap lévén, a helyi plébános által vezetett imádkozással kezdődött, majd kis készülődés után elindultak szerre a csapatok, végig az akadálypályán.
Első versenyszám a staféta volt, majd a gyorsszerelés következett, amely során a versenyzők nem csak az akadályokkal, de a hideg gyergyói időjárással is meg kellett küzdjenek. Utána jött a vizes szerelés, ami azzal végződött, hogy a nagy nyomás alatt lévő tömlőkből a magasba irányították a vízsugarakat. Ezen kívül a gyergyóditrói csapat vízágyús produkciót is biztosított. Emellett haboltó bemutatót is tartottak, ezúttal fürdőhabbal. Vaszi Miklós, a csomfalvi tűzoltók vezetője elmondta, hogy haboltó módszert inkább tömbházlakásoknál szoktak alkalmazni.
A versenyszámok és egy vigyázzba állás parancsszó után, 13 óra felé elkezdődött a díjkiosztó ünnepség, nem csak az első három helyezett kapott kupát, oklevelet és érmet, hanem a verseny legidősebb, legfiatalabb versenyzői, a helyi fúvós zenekar, és a támogatók is. A kupát Ambrus László, az egyik tűzoltó készítette fából és Borsos Zoltán, egy fiatal csomafalvi tehetség festett rá. Az alkalmat kihasználva, a kisebb tűzoltók verset és köszönetet mondtak a tűzoltók bátorságáért, és azért, hogy bármikor életük árán is védik a környék házait. A díjakat kategóriák és összesítés szerint is kiosztották. Vaszi Miklós az egyik szervező tűzoltó elmondta, hogy minden évben megpróbálják kijavítani a korábban elkövetett hibákat, reméli, jól érezték magukat, a csapatok és jövőben is találkoznak.
Csomafalvával együtt tíz csapat nevezett be, a törpe tűzoltóktól a legidősebb nyugdíjas tűzoltókig. A versenyzők olyan településekről érkeztek, mint Gyergyóditró, Güdüc, Gyergyószárhegy, Alfalu, Borzont, Tekerőpatak, Újfalu, Kilyénfalva, Csíkszentdomokos. Gyergyócsomafalváról három csapat indult a gyerekcsapatokkal együtt, Borzontról pedig egy lánycsapat is vállalta a kihívást.
Miután a szirénázó autók sorban elhagyták a falu piacterét, egy jól megérdemelt közös ebéd után mindenki hazatért, s immár feltöltődve folytatják a harcot a tűz ellen.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
szóljon hozzá!